Közös vibrátort használ Sebestyén Ági és Éden Snezi

Forrás: rtl.hu -
Sebestyén Ágnes Pumped Gabo
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ilyen nincs, és mégis van. Vibrátorhasználati szokásairól értekezett Dr. Sebestyén Ágnes és expasija, Dominik a Pumpedék címre hallgató trashrealityben. 

Oké-oké, eddig is gondoltuk, hogy Pumpedné Ági és egykori fiúja nem a legutóbbi olvasmányélményéről beszélget majd egymással vacsorára menet, és az sem lep meg bennünket, hogy a külsőségeknek jut a főszerep (és az összes mellékszerep), de a kocsiban zajló diskurzus a rutinos trashműsornézőket is meglepte.

Közös vibrátort használ Sebestyén Ági és Éden Snezi Forrás: rtl.hu

Megtudhattuk, hogy Snezi az édeshármast szorgalmazná barátnője részvételével, sőt, az is elhangzott, hogy az Éden hotel egykor szereplője egy éjszaka az alvó barátnője "alá nyúlt". Ugyanekkor kiderült az is, hogy Snezi ELKOPTATTA Ágika vibrátorát, jelentsen ez bármit is. Bár úgy tűnik, ez elég komoly problémát jelent a szőke fitneszedzőnek, mégsem ez a legnagyobb baj. Kijelentette, hogy a lakótársa minden expasiját, pasiját és leendő pasiját le akarja nyúlni, így a legjobbnak azt látná, ha különköltöznének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.