A Magyar Kajak-kenu Szövetség hivatalos weboldalának tájékoztatása szerint hosszan tartó, súlyos betegség után 59 évesen elhunyt Császár Attila, a Tatai Hódy Sportegyesület alelnöke, edzője.

"Feladatát múlhatatlan lelkesedéssel látta el, nevelve és tanítva a jelen és a jövő sikeres versenyzőit. Olyan közösséget teremtett maga körül, amelyben az áldozatos, kemény munka pontos értelmet és célt nyer. Végig hű maradt szülővárosához, a tatai kajakháztól kapott lehetőségeket jó gazda módjára kamatoztatta és adta tovább a fiataloknak.Munkaszeretete, nyílt, szókimondó gondolkodása hiteles emberré tette, aki körül a sportegyesület tovább tudott fejlődni"– írja róla a kajakkenusport.hu.

Császár AttilaForrás: Magyar Kajak-kenu Szövetség

Császár Attila 1958-ban született, és 12 évesen, 1970-ben kezdett el kajakozni Tatán. Tehetségével hamar kitűnt, ifjúsági válogatott lett, majd felnőttként is több mint félszáz nemzetközi versenyen szerepelt. Öt világbajnokságon indult, az 1983-as tamperei versenyen a férfi K-4 500 méteres csapathajó tagjaként lett bronzérmes.

Pályafutását 1985-ben fejezte be, egy időre Budapestre került, ahol a Népstadion pályamestere lett. De sokkal jobban vonzotta őt a víz, így hazatért Tatára, ahol a Hódy Sport Egyesület vezetőedzőjeként dolgozott.

2009-ben a Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete a „Tata Városáért" kitüntetés ezüst fokozatával tüntette ki az utánpótlás-nevelés területén végzett tevékenységéért, az egyesület vezetésében betöltött szervező, irányító munkájának elismeréséért.