Egy újabb nagy szerelem ért véget. Az esküvő előtt szakított kedvesével a Megasztárból ismert Palcsó Tamás.
"Az a helyzet, hogy egy ideje már nem vagyunk együtt. Közös döntés volt, de eléggé megviselt a szakítás, sajnálom, hogy így alakult" - árulta el a Megasztár felfedezettje, aki egy éve még arról számolt be, hogy párjával a családalapítást tervezik. "Hosszú ideje vagyok együtt a kedvesemmel. Gondolkozunk már a házasságon és a gyermekvállaláson is" - idézi az énekes egyik korábbi megszólalását a Blikk.

"Továbbra is szeretnék családot, már a koromból kifolyólag is itt lenne az ideje, de természetesen a jelenlegi helyzet miatt ez most egy távolabbi dolognak tűnik. Több zenei projekten is dolgozom, létrehoztuk a zenésztársaimmal a Maroon 5 show-t, ami egy coverzenekar. Megtetszett a dalok világa, jó érzés őket énekelni, és a közönség is nagyon szereti. Emellett Nagy Norbi barátommal akusztikus koncerteket is adunk. Dolgozom a saját, szóló produkciómon is, a közeljövőben egy új dalt és két videoklipet is készítek, az egyik már folyamatban van. Sok vidéki fellépést vállalunk, és vannak tematikus rendezvények is, ahol énekelek. Örülök neki, hogy sikeresek ezek a projektek" - mondta a lapnak Palcsó Tamás, aki korábban egy tévéadásban találkozott a lánnyal: míg ő énekelt, Tünde a háttérben táncolt. Nem csoda, hogy felfigyelt a lányra, akit 2009-ben a főiskolások között a legszebbnek választottak.
Úgy tudni, a megismerkedésből románc lett, kapcsolatuk sokáig harmonikus volt, Tomi abban is támogatta barátnőjét, hogy jelentkezzen a TV2 A Szépségkirálynő című műsorába. Az együttjárást összeköltözés követte, négy év együttlét után pedig egyre közelebbi tervvé vált az esküvő, amire végül mégsem került sor.