9 éves kisfiú jelentkezett a NASA állására: választ is kapott

Forrás: Getty Images/iStockphoto/m-gucci/M-Gucci -
kisfiú NASA munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bolygóvédelmi felügyelőt keres a NASA, egy kilencéves kisfiú pedig úgy érezte, nincs is nála erre alkalmasabb személy, így aztán jelentkezett egy kézzel írt levéllel, és a legnagyobb meglepetésre választ is kapott.

Jack Davis egy kilencéves kisfiú, aki nagyon érdeklődik az idegenek iránt, ezért kapva kapott az alkalmon, amikor meglátott egy álláshirdetést, amit a NASA adott fel. Az Amerika Űrügynökség egy bolygóvédelmi felügyelőt keres, aki majd megvédi a Földet az idegen élőlényektől, többnyire bakteriális fertőzésektől. Jack úgy döntött, hogy jelentkezik az állásra, ráadásul egy kézzel írt levéllel.

Kisfiú jelentkezett a NASA állására - Képünk illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/m-gucci/M-Gucci

„Kedves NASA,

ráadásul fiatal is vagyok, így van időm megtanulni, hogyan gondolkodik egy idegen"

Nyilatkozott a kánikulában elhunyt magyar játékvezető, K. Lajos lányahttp://www.life.hu/news/20170808-nyilatkozott-az-elhunyt-magyar-jatekvezeto-lanya.html40 fokos kánikulában végezte a fizikai tesztet a magyar jétlkvezető, Komlósi Lajos, de a célba nem ért be. Összeesett, és elhunyt. A lánya elárulta, ő figyelmeztette apját a veszélyre. News--Chloe Ayling, a bedrogozott modell nyilatkozott az elrablásáról (18+)http://www.life.hu/news/20170808-chloe-ayling-a-bedrogozott-modell-nyilatkozott-az-elrablasarol.htmlA 20 éves modellt bedrogozták, elrabolták és megpróbálták eladni szexrabszolgának. Miután azonban rájöttek, hogy gyereke van, elengedték. Chloe Ayling nyilatkozott az átélt borzalmakról, elmondta, hogyan rabolták el őt. NewsOrigoBedrogozva, bőröndbe zárva rabolták el Chloe Ayling modellt Milánóbanhttp://www.life.hu/news/20170807-bedrogozva-borondbe-zarva-raboltak-el-chloe-ayling-modellt-milanoban.htmlEgy lengyel származású brit férfi próbálta meg elrabolni a 20 éves fotómodellt. Bedrogozta és egy bőröndbe rejtette. Az olasz rendőség szerencsére elfogta az elkövetőt. NewsOrigoMeghalt Betty Cuthbert egykori olimpikonhttp://www.life.hu/news/20170807-meghalt-betty-cuthbert-olimpikon.htmlHetvenkilenc éves korában elhunyt Betty Cuthbert, az ausztrálok négyszeres olimpiai bajnok atlétája.News--Csaknem ötven lakóházban tett kárt a zivatarhttp://www.life.hu/news/20170807-otven-lakohazban-tett-kart-a-zivatar-oroshaza.htmlVasárnap délutántól hétfő reggelig országszerte csaknem ötven lakóház sérült meg a viharban, több mint kétszáz tűzoltói beavatkozásra volt szükség - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.NewsOrigoBalesetet szenvedett egy család, az édesapa meghalt: Videó! http://www.life.hu/news/20170806-meghalt-egy-edesapa-egy-autos-balesetben.htmlElképesztő tragédia történt szombat reggel: egy 62 éves nyaralásból hazafelé tartó férfi veszítette életét. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.