Fresh Wiki nélkül, egyedül jár fellépni Fresh Andi

Forrás: fresh.hu -
Fresh Andi Fresh Viki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bármelyik percben világra jöhet Wiki babája, így Andi most egyedül tartja a frontot a színpadon. Alig várja, hogy társa is visszatérjen, ráadásul a gyerkőcnek is szerepet szán a formáció életében. 

"Nagyon hiányzik nekem Wiki. Nekünk mindig nagyon egyedi kommunikációnk volt a színpadon, vannak apró megszokott jelzéseink, amiknek a segítségével bármit könnyen tudatunk a másikkal. Sokan tudják, de én azért mindenhol el szoktam mondani, Wiki édesanya lesz, emiatt egy ideig nélkülöznünk kell, és a legutóbbi koncerten elkezdett tapsolni a tömeg, olyan jólesett, hogy libabőrös lettem. Utána telefonon elmeséltem Wikinek, ő is meghatódott" - mondta el a Borsnak Andi.

"Én mindent el tudok képzelni, azt is, hogy a baba jön majd velünk fellépni, és azt is, hogy akár a színpadra is felvisszük magunkkal egy nagy fülhallgatóval, és ott letesszük szépen a babahordozóval, míg mi énekelünk. Szabadjára tudom engedni a fantáziámat, nekem sok minden belefér. Ha én várandós lennék, szerintem az utolsó percig állnék nagy hassal a színpadon, mert tartozom ennyivel a közönségnek, akik közül sokan már tíz-húsz éve tisztelnek meg a szeretetükkel. Ezt így gondolom, aztán lehet, hogy a 40 fokos hőségben úgy borulnék fel a nagy hasammal, mint egy bogár. Ezért is értem meg Wikit, aki a koncertezés helyett inkább a pihenést választotta" - tette hozzá.

Forrás: fresh.hu

Zalatnay Sarolta a Balatonon pihenhttp://www.life.hu/sztarok/20170806-zalatnay-sarolta-enekesno-a-balatonon-pihen.htmlA Balaton (nem is annyira) hűs vízében pihengetett Zalatnay Cini. TV + Sztárok--Nyílt levelet írt szexuális orientációjáról Aaron Carterhttp://www.life.hu/sztarok/20170806-nyilt-levelet-irt-szexualis-orientaciojarol-aaron-carter-enekes.htmlBetegsége és durva fogyása után most szexuális beállítottságáról is kitálalt Aaron Carter. TV + SztárokAFPDér Heni beszólt Kozsónakhttp://www.life.hu/sztarok/20170806-der-heni-beszolt-kozsonak-a-kozossegi-mediaban.htmlEmlékezetes interjút adott a minap a TV2 Mokkájának a Balatonon Kozsó. Dér Heni az Instagramján reflektált erre. TV + SztárokOrigoVV Anett arany fürdőruhában sütteti magáthttp://www.life.hu/sztarok/20170801-vv-anett-arany-furdoruhaban-sutteti-magat-a-tengerparton.htmlA tengerpartról posztolt egy képet a minap VV Anett, ahol nem akármilyen fürdőruhában mutatta meg a testét. TV + Sztárok--Schobert Norbi: "Egyszerűbb azt mondani, hogy cukorbeteg vagyok"http://www.life.hu/sztarok/20170801-cukorbetegnek-adja-ki-magat-schobert-norbi.htmlA tegnapi nap egyik legolvasottab bulvárhíre minden bizonnyal az volt, hogy vajon Schobert Norbi kifőzette vagy nem főzette ki magának azt a bizonyos tésztát, abban a bizonyos olasz étteremben. Norbi azt posztolta, hogy a saját termékét fogyasztotta az étteremben, amíg az étterem a Facebookon arról ír, hogy ők csak helyi alapanyagból dolgoznak, és most sem tettek kivételt. Mi az igazság? TV + Sztárok--Sváby András munkáról és válásról beszélthttp://www.life.hu/sztarok/20170806-svaby-andras-atv-s-munkarol-es-valasrol-beszelt.htmlAz ATV-n visszatérő Sváby András munkáról és magánéletről beszélt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.