Természetesen semmi sem pótolja a híres édesanyát, de ilyen örökséget zsebre vágni azért nem mindennapos. 

Ahogy azt már megírtuk, tavaly év végén veszítette életét Carrie Fisher, a Star Wars filmek Leia hercegnője. Egy Londonból Los Angelesbe tartó gépen kapott szívinfartkust, ezért azonnal újra kellett éleszteni majd a landolást követően kórházba került. Akkor úgy tűnt, hogy stabilizálódott az állatopa, ám nem sokkal később elhunyt.  

Carrie Fisher, Star WarsForrás: Fórum Hungary

A színésznő lánya, Billie Lourd lett az örökös, és most kiderült, hogy milyen összeggel lett gazdagabb. Bizonyos hírek szerint 6,8 millió dollárnak (1,7 milliárd forint) megfelelő személyes tárgyat hagyott itt maga után a sztár. A napvilágra került dokumentumok alapján előfordulhat, hogy nem ez volt Carrie össz vagyona, vagyis könnyen megtörténhet, hogy Billie markát még ezen felül is ütheti némi pénz. 

Ez mondjuk nem meglepő azt alapul véve, hogy a legutolsó Star Wars szerepléséért is 2 milliárd forintot kaszált - írta meg a TMZ

George Michael rájuk hagyta a vagyonát
Nagyjából 38 milliárd forintnak megfelelő összegű vagyont hagyott hátra George Michael. Természetesen ezt nem készpénzben kell elképzelni, igen sok ingatlan és műtárgy volt a híres énekes birtokában. Olvass tovább itt...