Megszólalt egy szemtanú Diana balesetéről: meg lehetett volna menteni

Forrás: Northfoto -
halál Diana hercegnő autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
20 évig hallgatott Stanlee Culbreat, az ügyvéd, aki szemtanúja volt a tragikus baleset utáni perceknek. Állítja, az elejétől fogva úgy érezte, valami nincsen rendben azzal, ahogy a helyzetet a mentők és a rendőrség kezelte, pedig akkor még nem is tudta, ki ül az autóban.

Csaknem 20 évvel ezelőtt, tragikus balesetben hunyt el Diana hercegnő, de a karambol körülményei még most sem egészen tisztázottak. Stanlee Culbreat szemtanú először beszél arról, hogy mit látott a baleset helyszínén, ő ugyanis az egyike azoknak, akik ott voltak a végzetes estén. A barátjával taxiztak éppen, amikor meglátták az égő limuzint. Az autóban ülők segítségére siettek, miután hívták a mentőket és a rendőrséget, de az ügyvéd úgy érezte, nem kezelik megfelelően az esetet, pedig ő akkor még nem is tudta, ki ül az autóban.

Még élhetett volna Diana hercegnő Forrás: Northfoto

20 év múltán még inkább megkérdőjelezem, hogy ez valóban baleset volt-e.

Mirrornak

Diana hercegnő halála: a sofőr apja álltja, meggyilkolták a hercegnőt!


Diana hercegnő, a szeretője és az autó sofőrje is meghalt a 20 évvel ezelőtti tragikus balesetben. Vagy mégsem baleset volt? Az autót vezető Henri Paul apja szerint a hercegnőt meggyilkolták, a fia pedig csak járulékos veszteség volt. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.