Palotás Petrát hazahozza a honvágya - Édes élet, tévé nélkül

torta interjú tévé Palotás Petra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik legnépszerűbb műsorvezetőként, babát várva döntött úgy, hogy férje hazájába, Németországba költözik. Akkoriban egy évre tervezte csak az ottani babázást, amiből aztán szép lassan majdnem egy évtized lett. Az újabban már különleges tortáiról is ismert Palotás Petra szívében azonban időközben olyan hatalmassá nőtt a hiányérzet az itthoni szerettei után, hogy januártól egy évre családostul ismét Budaörs lesz az otthona. A még hamburgi anyukát Vida Melinda faggatta a képernyő nélküli kinti éveiről, és a jövőbeni, itthoni terveiről.

Fiatal lányként sokáig a világot jelentő deszkák meghódításáról ábrándozott, de végül pedagógus szüleit követve a katedra felé vette az irányt. A bölcsészkaron német-kommunikáció szakon szerzett diplomát, de a tanítás helyett belecsöppent a televíziózás világába. Később az éteren keresztül, rádiósként is hallhattuk különleges orgánumát, majd megírta első regényét, amit sikerkönyvek egész sora követett. Palotás Petrára időközben a világhálón keresztül a nagy szerelem is rátalált. Férjével, Mirkóval, Hamburgban kezdték meg a családi életüket, amihez nyolc évvel ezelőtt csatlakozott kislányuk, Bora. A műsorvezető időközben úgy döntött, hogy több időt szeretne a gyermekével tölteni, így a kinti hónapok száma egyre csak gyarapodott. Petra sorra írta a regényeit, később pedig elkezdett német nyelvtanárként külföldieket is tanítani a férje anyanyelvére.

Palotás Petra hazaköltözik Forrás: Facebook/PetraPalotás

Megszerette Hamburgot, sok barátja lett, hamar beilleszkedett, de mostanra úgy érzi: nem elegendő számára már az itthon töltött évi néhány hét.

Mikor lesz a csomagolás, a költözés ideje?

Hamarosan, januártól tervezzük. Hihetetlen számomra is, de lassan már nyolc és fél éve élek Németországban. A költözés részemről elsősorban érzelmi döntés volt. Nagyon jól érzem itt magam, de egyre jobban hiányzik az édesanyám, az otthoni családom, rokonaim, barátaim, akikel személyesen is szeretnék több időt eltölteni. A szeretteim idősödnek, és van bennem egy félelem, hogy nem mulasztok-e el valamit? Végleges döntést azonban, hogy mindent hátrahagyva, végleg hazaköltözzünk, még nem mernék hozni.

Mi volt az, amit nehezen szoktál meg kint, és mi az, ami a családodon kívül a legjobban hiányzik neked Magyarországról?

Sokan óva intettek a németek (főleg az északiak) ridegségétől, de én sok emberrel kerültem jó barátságba. Mirko is egy melegszívű családból származik. Talán itt nehezebb megnyitni a barátság kapuit, de ha sikerült, akkor nagyon mély kapcsolatok születhetnek. A finom, lédús magyar nyári gyümölcsökkel a németek nem tudják felvenni a versenyt. Az időjárást is nehéz volt megszoknom, hogy ennyire változékony. Eleinte hiányoltam a meleg nyarakat, most azonban már az otthoni hőséget viselem nehezem. És imádom, hogy itt ennyire zöld minden!

Palotás Petra férjével és kislányával Forrás: Facebook/Petra Palotás

A férjed beszél magyarul?

Mirko sajnos nem beszéli a nyelvet, kapcsolatunk elején ugyan elkezdte tanulni, de aztán a sűrű hétköznapok során örültünk, ha esténként volt időnk németül beszélgetni egymással. Azt azonban nagyon szereti hallgatni, ha Borával magyarul csacsogunk. A kislányomhoz születése óta magyarul beszélek, mindkét nyelven ír és olvas.

A kislányod itthon magántanuló lesz, vagy iskolába fog járni?

Nem lesz magántanuló, iskolába fog járni Magyarországon. Arra törekszem, hogy minél jobban bepillantást nyerhessen az otthoni kisdiákok életébe, és legyenek az unokatestvérein kívül is vele egykorú magyar barátai. A férjemre visszatérve, most fordított lesz a felállás: ezúttal ő fog otthonról dolgozni a kinti cégének.

Magyarországra nem hárman, hanem négyen költöztök. Muffin kutya hogyan került hozzátok Görögországból?

Cicás család voltunk, a két macskám még Magyarországról költözött ki velem Németországba. Időközben sajnos megöregedtek, és tavaly Franciska is örök álomba szenderült. Egy ideig nem is volt újra háziállatunk, de az utcánkban sokan fogadtak örökbe kutyákat különböző külföldi menhelyekről. Az egyik szomszédunk révén bukkantuk Muffinra, akinek az érkezése bearanyozta a hétköznapjainkat.

Petra, Bora és Muffin Forrás: Facebook/Petra Palotás

Az utóbbi időben lett egy új hobbid, melyben szintén kiélheted a kreativtásodat, szányalhat a fantáziád, ez pedig a tortakészítés...

Bő két és fél éve jött az életembe ez az újfajta szenvedély. Manapság már sablonok nélkül készítem a szeretteimnek, a barátainknak a tortákat, aminek minden percét nagyon élvezem. Persze van még hová fejlődnöm, megfordult már a fejemben, hogy otthon esetleg egy cukrász képzést is elvégzek majd, és gondolkodom egy könyvön is, amelyben lépésről-lépésre tenném közzé a különböző tortafajták elkészítésének mozzanatait.

/1709/Palot2017911153135

Láthatunk majd újra valamelyik hazai tévécsatornán?

Szorgalmasan dolgozom az új regényemen, és mellette egy mesekönyvem is készül. Szeretnék minél több helyre eljutni otthon velük, és személyesen is találkozni az olvasóimmal. A televíziós műsorokban bizonyára megfordulok majd vendégként, és nem zárkózom el semmi jó lehetőségtől, de ez még a jövő zenéje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.