Snjezi, a Pumpedék sorozat egyik szereplőjének legnagyobb álma, hogy énekesnő lehessen

Éden Snjezana Pumped Gabo
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Snjezi elárulta, minden vágya, hogy énekesnő lehessen. Jelentkezett az X-Faktorba is, hogy megcsillogtathassa az énektudását. 

Sokan emlékszünk még a bájos Snjezire, akit először az Éden Hotelben láthattunk, mint a valóságshow legszexibb versenyzőjét. Ezt követően pedig Pumped Gabo műsorában tűnt fel, amelyben Gabo és Ági közös barátjaként volt jelen.

Most pedig kiderült, hogy a fiatal lány újból rivaldafényre vágyik, de ezúttal nem a szépségét, hanem a hangját szeretné megmutatni és kamatoztatni.

Tetováltatott magára egy letört szárnyat, a régi idők emlékére Forrás: RTL Klub

"Régóta énekelek otthon, kislánykorom óta nagy álmom a nagyszínpad, és többször jártam énektanárnál is. Idén elhatároztam, hogy jelentkezem a tehetségkutatóba, és próbára teszem a képességeimet" - mesélte a lány, aki jelentkezett az X-Faktorba.

#xfactor #rtl dragam♥️

Snjezi (@snjezi90) által megosztott bejegyzés,

Elmondása szerint viharos, kemény élete volt, ami rengeteg sérülést okozott a lelkében. Mostanra azonban már sikerült levetnie a régmúlt rossz élményeit, és most minden vágya az, hogy önálló lehessen befutott énekesnőként - írta meg a Blikk.

Adásban mutatta meg nemi szervét Pumped Gabo (18+)

Gabo és Ágica a szóban forgó jelentben éppen lefekvéshez készülődik, amikor a kigyúrt fiú nadrágot vált. Közben pedig a pénisze állapota valószínűleg le is buktatja. Ági megjegyezte, hogy megint meg van borotválva Gabo pénisze. A fiú azt állítja, hogy ez nem igaz, mert borostás. Ágika pedig levonja a következtetést, hogy Gabo akkor valamikor bizony szexelt. A kérdés csak, hogy kivel: Videó!

Sírva mesélt templomi esküvőjéről Gór Nagy Mária: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20170922-sirva-meselt-templomi-eskuvojerol-a-70-eves-gor-nagy-maria.htmlGór Nagy Mária a Mokka című műsorban könnyekig hatódva mesélt arról, hogyan történt az esküvőjük...TV + SztárokOrigoTatár Csilla egy szál törölközőben posztolt: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20170922-tatar-csilla-egy-szal-torolkozoben-pozolt-foto.htmlTatár Csilla sosem volt még ennyire merész: szaunából, egy szál törölközőben pózolt. TV + Sztárok--Katalin hercegné otthon akarja megszülni harmadik gyermekéthttp://www.life.hu/sztarok/20170922-katalin-otthon-akarja-megszulni-harmadik-gyermeket.htmlHaramadik gyermekével várandós Katalin hercegné, de ezúttal nem kórházban szeretne életet adni babájának! TV + Sztárok--29 éves lett Szabó Zsófi. Ezt kapta születésnapjára: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20170922-29-eves-lett-szabo-zsofi.htmlMa ünnepli 29. születésnapját a csodaszép kismama, Szabó Zsófi. Gyönyörű meglepetést kapott.TV + SztárokOrigoMarion Cotillard meztelenül szerepel az új filmjében: videó http://www.life.hu/sztarok/20170922-marion-cotillard-anyaszult-meztelen.htmlA 41 éves színésznő minden intim testrészét megmutatja legújabb filmjében. TV + SztárokOrigoVilmos herceg elárulta, hogy Katalin előbb fog szülnihttp://www.life.hu/sztarok/20170922-lehet-hogy-katalin-hercegne-elobb-fog-szulni.htmlSzeptember elején jelentették be, hogy Katalin ismét várandós. Mindenki azt gondolja, hogy áprilisban érkezik a következő trónörökös, de Vilmos herceg elszólta magát egy rendezvényen: lehet, hogy előbb fog érkezni? TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.