Sajnos rengeteg olyan emberről hallani, akik szándékosan bántalmaznak önvédelemre képtelen állatokat. Vannak azonban olyanok is, akik harcolnak a súlyos probléma visszaszorításáért. 

Zimány Linda ügyvédjelölt és Tornóczky Anita, az Állatvédőrség szóvivője voltak a Mokka vendégei. A szexi modell elárulta, hogy minden állatot nagyon szeret, de főleg a kutyák állnak a szívéhez közel. Ezért is csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amely a kutyák bántalmazásával foglalkozik, ugyanis Linda elmondása szerint őket éri legtöbbször bántalmazás. 

A híres ügyvédbojtár elmesélte, hogy nem most foglalkozik először ezzel a témával, már az iskolai tanulmányai során is elmerült a részletekben: 

"Nekem azért a szakmámban is volt közöm ehhez a témához, hiszen az évfolyam-dolgozatomat anno állatkínzásból írtam. És egy kicsit jobban belementem ebbe a témába egyébként. (...) Kriminológiai szempontból is fontos kérdés, hogy az emberek 80%-a, aki állatokon kínzást követ el, az később az embertársain is elkövet hasonló jellegű bűncselekményt" - mondta Linda. 

Aki állatot öl, annak az ember lesz a következő?
Mikor egy-egy brutális állatkínzási ügy bejárja a médiát, a társadalom jó része érthető módon háborogni kezd, vannak, akik ítéletet követelnek, és sokszor bosszúért kiáltanak. Az indulatokat meg lehet érteni, ám azt is látni kell, hogy ezek a történetek nem egy-egy deviáns emberről szólnak, hanem a rendszerről, amelyben élünk, a berögződött és természetesnek vélt hagyományokról. Olvass tovább itt...