Tragikus körülmények között hunyt el a The Voice egykori versenyzője, San Sreylai. A fiatal énekesnővel a volt férje végzett.
San Sreylai tavaly a kambodzsai The Voice című műsorban egészen a döntőig jutott, hiszen az emberek és a zsűri egy életre a szívükbe zárták a törékeny, aranytorkú énekesnőt. A nő férje azonban egyáltalán nem nézte jó szemmel a szépség sikereit.

A környezet elmondása szerint az 53 éves Chey Rin egy kifejezetten agresszív, és féltékeny természetű ember volt, aki nem akarta, hogy San Sreylai induljon a tehetségkutató versenyen. És miután a lány egyre sikeresebb lett, inkább elhagyta a férfit, mert szerette volna megvalósítani az álmait.
De a kirúgott férj nem elégedett meg ennyivel, és megkereste a kambodzsai fővárosban élő lányt. Fényes nappal lépett oda hozzá egy szépészeti klinika előtt, majd fegyvert fogott rá, és lelőtte.

Ezt követően magára fordította a lőfegyvert, és önmagával is végzett. Szemtanúk állítják, hogy sok lövést lehetett hallani, de ennél több információt egyelőre nem adott ki a helyi rendőrség, hiszen a vizsgálatok még folynak - írta meg a Mirror.