Tóth Bettina X-Faktor 2017 család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor fiatal versenyzője már évekkel ezelőtt elveszítette az édesanyját. Most pedig őszintén mesélt a megrázó emlékekről.

Tóth Bettina az idei X-Faktor egyik tehetséges versenyzője, akit ByeAlex mentorál. A fiatal előadó most egy szomorú tragédiáról mesélt, melynek következtében elveszítette az édesanyját.

"Édesanyám nyolcadikos koromban hunyt el, ezért ő csak azt tudta rólam, hogy jól énekelek, a rappelési tudásomról sajnos már csak fentről értesülhetett" - kezdte a fiatal lány, aki még sosem látta az anyját egészégesnek, hiszen kicsi kora óta betegséggel küzdött.

"Amióta az eszemet tudtam, anyu rákkal küzdött. Emlékszem, szinte mindig orvoshoz járt vagy kórházban kezelték, szinte már hozzátartott a mindennapjainkhoz, hogy anyu beteg. A szenvedése mellrákkal kezdődött, ami áttétes lett. A sok kemoterápia és szenvedés után 12 éves voltam, amikor elvesztettük őt" - folytatta Bettina, akinek a zenélés, a rappelés már gyermekkorában is sokat segített. Most pedig itt az alkalom, hogy mindenkinek megmutassa mit tud.

"Nem abban nőttem fel, hogy a rap műfaja az menő lenne, hiszen édesapám zongorázik, emiatt inkább a klasszikus zenei vonalat ismertem meg kiskoromban. - írta meg a Blikk.

Szabó Zsófi álomszép kismama: fotó http://www.life.hu/sztarok/20171019-csodas-terhesfotot-villantott-szabo-zsofi.htmlSzabó Zsófi nagyon boldog, mióta megtudta, hogy anya lesz. Egyszerűen sugárzik belőle az öröm, ezt pedig le sem tagadhatná. TV + SztárokOrigoPintér Tibor 40 milliós adósságot halmozott fel a Nemzeti Lovas Színház új épületévelhttp://www.life.hu/sztarok/20171020-pinter-tibor-40-millios-adossagot-halmozott-fel.htmlPintér Tibor szívügye a Nemzeti Lovas Színház, és hogy a nézők gyönyörű látványt kapjanak, megálmodott egy fantasztikus épületet: a beruházással azonban 30-40 millió mínusz keletkezett a színház költségvetésében.TV + SztárokOrigoJenson Button elárulta, milyen embernek ismerte Ralf Schumachert: olyan volt, mint egy dívahttp://www.life.hu/sztarok/20171020-jenson-button-szerint-ralf-schumacher-divakent-viselkedett.htmlJenson Button könyvében szinte az összes Fomra-1-es pilótát sorra veszi, így Ralf Schumacher sem maradhatott ki a sorból. Michael öccsére nem emlékszik vissza szívesen a pilóta, szerinte úgy viselkedett, akár egy díva. TV + Sztárok--Hujber Feri bántalmazhatta feleségéthttp://www.life.hu/sztarok/20171019-hujber-feri-bantalmazhatta-feleseget.htmlA Story magazin úgy tudja, hogy vádat emeltek Hujber Feri ellen könnyű testi sértés miatt. A napokban kellene megjelennie a bíróságon, de mint tudjuk, Kanadában tartózkodik. TV + SztárokOrigoHargitai Bea durvát szólt a szexbotrány kapcsánhttp://www.life.hu/sztarok/20171019-hargitai-bea-durvat-szolt-a-szexbotrany-kapcsan.htmlA Weinstein-botrány kapcsán több magyar színésznő is beszélt arról, hogy őker is zaklatták. Hargitai Bea viszont azt állíja, hogy sokan viszont könyörögtek a szereposztó díványért.TV + SztárokOrigoSárosi Lilla azért nevezte meg a zaklatóját, Marton László rendezőt, mert más áldozatok is jelentkeztekhttp://www.life.hu/sztarok/20171019-sarosi-lilla-azert-nevezte-meg-marton-laszlo-rendezot-mert-mas-aldozatok-is-jelentkeztek.htmlSárosdi Lilla színésznő a Weinstein-botrány hatására dönött úgy, hogy kiáll a nyilvánosság elé, és elmeséli: őt is zaklatták. Sokáig tartotta magát ahhoz, hogy nem árulja el, melyik neves magyar rendező zaklatta, ám a nyomás hatására csütörtökön mégis megnevezte Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.