CIA-akták szerint Hitler életben maradt és így élt a háború után

Forrás: -- -
Hitler Adolf Hitler
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korábban titkosított CIA-aktákat hoztak nyilvánosságra, melyek szerint Adolf Hitler még 10 évvel a II. világháború után is életben volt.

Adolf Hitler 1945. április 30-án végzett magával a berlini Führerbunkerban. Felesége, Eva Braun is követte a halálba. A diktátor vélhetőleg pisztollyal vetett véget életének, így akadályozva meg, hogy a Berlinért harcoló szovjet egységek foglyul ejtsék. Ez az a történelem, amit mi ismerünk. Azonban a kémügynöki hivatal frissen elérhető dokumentumaiból az derül ki, hogy amerikai ügynökök Dél-Amerikában látták Hitlert.

A kémek még egy olyan fotót is csatoltak a jelentéshez, melyen szerintük Hitler látható. A dokumentumban felvetik annak a lehetőségét, hogy az egykori diktátor nem lett öngyilkos Berlinben, hanem Kolumbia felé menekült. Bár sokszor olvastunk már arról, hogy Hitler túlélte a bukását és Dél-Amerikában bujkált, ezt az 1955. október 3-án készült CIA-jelentést eddig nem láthattuk. A Cimelody-3 nevű titkos ügynök jelentése szerint, nemcsak Hitler, de egy befolyásos SS-tag is Dél-Amerikába szökött.

Hitler halála a címlapon Forrás: --

A jelentésben szerepel egy bizonyos Philip Citroen pilóta, aki állította, hogy havonta egyszer kapcsolatba került Hitlerrel Kolumbiában. Ő beszélt arról is, hogy 1955 januárjában Hitler elhagyta Kolumbiát, és Argentínába költözött. A pilóta egy közös fotót is átadott az amerikai ügynöknek.
A dokumentumok elérhetők a CIA archívumában, és már a korábban titkosított fájlok is kikérhetők - írja a Daily Star. A CIA és az FBI hivatalos álláspontja azonban, továbbra is az, hogy Hitler meghalt Berlinben, a kémek megfigyeléseinek ellenére.

Ez történik, ha a delfinek és a mókusok összehaverkodnakhttp://www.life.hu/news/20171008-cuki-video-delfinekrol-akik-imadjak-a-mokusokat.htmlMi történik, ha két mókus odatéved a delfinek medencéjéhez? Pontosan ez! Nézzétek meg, mert nagyon cuki! News--Friss: Eltűnt két tizenéves magyar lány Esztergombólhttp://www.life.hu/news/20170825-eltunt-egy-15-eves-magyar-lany-es-12-eves-huga.htmlAz Esztergomi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a 15 éves Lecső Luca Dorottya és a 12 éves Lecső Dóra Rebeka eltűnésének ügyében. A rendőrés a lakosság segítségét kéri! NewsA kórháznál akasztotta fel magát a miskolci férfihttp://www.life.hu/news/20170825-a-korhaznal-akasztotta-fel-magat-a-ferfi-miskolcon.htmlÖngyilkos lett egy férfi Miskolcon, a megyei kórháznál csütörtökön. Az elkeseredett férfi egy út menti fára akasztotta fel magát. Bár forgalmas helyen történt az eset, a férfit csak akkor vették észre, amikor beállt a halála. News--Fürdőzők élesztettek újra egy nőt a Mályi-tóban http://www.life.hu/news/20170817-a-malyi-toban-furdozok-elesztettek-ujra-egy-not.htmlMajdnem tragédia történt szerdán a Mályi-tónál, amikor egy 54 éves nő elmerült a vízben. News--Meztelenül, egy csónakházban találtak rá az eltűnt magyar nőrehttp://www.life.hu/news/20170809-meztelenul-kerult-elo-ausztriaban-az-eltuntnek-hitt-magyar-no.htmlHárom hétig keresték eltűntként Ausztriában a 29 éves magyar lányt. Végül múlt hét pénteken meztelenül került elő egy csónakházból. Semmire sem emlékszik.News--Interneten árulta és szexrabszolgaként tartotta fogva barátnőjét ez a férfi (18+)http://www.life.hu/news/20170722-interneten-arulta-es-szexrabszolgakent-tartotta-fogva-baratnojet.htmlAz angliában élő Ryszard Bojarski egy netes társkeresőn ismerte meg a lengyel nőt, akit aztán kicsábított magához. Ám szerencsétlen asszony romantikus párkapcsolat helyett szörnyű helyzetbe került. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.