40-en megsérültek a tenerifei diszkóbalesetben: beszakadt alattuk a padló

Forrás: Shutterstock -
Tenerife baleset diszkó padló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tenerife délnyugati részén fekvő Adeje városában történt tragédia egy szórakozóhelyen. A diszkó padlója beszakadt az ünneplő tömeg alatt, akik egy emeltnyit zuhantak a pincébe. Összesen 40-en sérültek meg.

Vasárnap hajnalban szörnyű baleset történt egy Tenerife délnyugati részén fekvő városka szórakozóhelyén. A bulizó tömeg alatt körülbelül négy négyzetméteren szakadt be a padló, akik ott álltak mind a pincébe zuhantak. Szerencsére ezen az estén használaton kívül volt a helyiség, Összesen 40-es sérültek meg a balesetben.

40 ember sérült meg a balesetben - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A tűzoltók gyorsan kiérkeztek a helyszínre, és evakuálták a szórakozóhelyet. Összesen 22 embert kellett kórházba szállítani, közülük két embert súlyos sérüléssel. A kórházba szállítottak között vannak, akiknek a lábuk vagy a bokájuk tört el, vagy zúzódott. A rendőrség vizsgálatot indított - írja a La Opinión.

Frontális autóbaleset történt: két ember életét vesztettehttp://www.life.hu/news/20171127-frontalis-autobaleset-tortent-ket-ember-eletet-vesztette.htmlFrontálisan ütközött egy személyautó és egy kisteherautó Fejér megyében. Két ember meghalt, egy könnyebben, egy pedig súlyosan megsérült. NewsOrigoMegtalálhatták Farkas Helga gyilkosáthttp://www.life.hu/news/20171127-megtalalhattak-farkas-helga-gyilkosat.htmlFarka Helga 17 évesen tűnt el nyomtalanul, azóta próbálják kideríteni, mi is történhetett a fiatal lánnyal. Nemrég azonban áttörés született az ügyben: megtalálhatták a gyilkosát. News--Téliesre fordul az időjárás a jövő hétenhttp://www.life.hu/news/20171126-teliesre-fordul-az-idojaras-a-jovo-heten-elorejelzes.htmlNovember utolsó napjaiban egyre téliesebbre fordul az időjárás. Az eső mellett többfelé várható havas eső, hó is. Lehűlésre is készülni kell: a leghidegebb órákban mínuszok várhatók, az északi völgyekben akár mínusz 10 fok is lehet, s néhol napközben is csak plusz 1-2 fok lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. News--A poligráfos vizsgálat szerint Jeremy Pivent nem szexuális zaklatóhttp://www.life.hu/news/20171126-a-poligrafos-vizsgalat-szerint-jeremy-pivent-szinesz-nem-szexualis-zaklato.htmlSzexuális zaklatással vádolták Jeremy Pivent, a Törtetők című sorozat szereplőjét, ám előfordulhat, hogy semmi nem történt, ugyanis a poligráfos vizsgálat szerint ártatlan.NewsOrigoZaklatási botrány az irodalmi életben: Follinus Anna költőnő kitálal (18+)http://www.life.hu/news/20171126-zaklatasi-botrany-az-irodalmi-eletben-follinus-anna-koltono-kitalal.htmlFollinus Anna Gérecz Attila- és Junior Prima-díjas költő is úgy döntött, nem hallgat tovább- Elmondta, négy éven át zaklatta őt egy kiadót vezető házaspár. News--Instagramjára posztolt Michael Schumacher lányahttp://www.life.hu/news/20171125-instagramjara-posztolt-michael-schumacher-lanya-egy-fotot.htmlMeghatódtak a rajongók Michael Schumacher lányának Instagram-üzenetétől, és válaszoltak is Ginának. A legtöbben 2013-ban síbalesetet szenvedett édesapjának kívántak felépülést. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.