Kabát Peti menyasszonya reagált a pletykákra

Forrás: RTL Klub -
Róka Adrienne Celeb vagyok, ments ki innen! megcsalás Kabát Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szereplőtársaknak és a nézőknek is feltűnt a dzsungelben, hogy alakul valami Kabát Péter és Survivor Claudia között. A focista menyasszonya, Adrienne most kissé bosszankodva üzent a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplőinek.

Kabát Péter és menyasszonya, Róka Adrienne, aki korábban pornófilmekben is szerepelt, immár hét éve alkotnak egy párt. Az interneten ismerték meg egymást, majd egy hónapnyi levelezés után személyesen is találkoztak. Azóta a lánykérés is megtörtént, de az esküvőre egyelőre nem került sor. A pár a következő heteket biztosan külön tölti, hiszen a focista az egyik szereplő a Dél-Afrikában forgatott Celeb vagyok, ments ki innen! című reality-ben.

Nagy kérdés, hogy kapcsolatuk kibírja-e ezt az időszakot, főleg úgy, hogy Kabát Peti körül a dzsungelben is nyüzsögnek a nők. A focista meglehetősen jól kijön Survivor Claudiával, ami a többi szereplőnek is feltűnt: még egy verset is költöttek az összeboronált párról, de Cicciolináról is leimádkozta már a bikinifelsőt.

Látta az eseményeket Adrienne is, aki a Borsnak elmondta, nem nyerték el tetszését a látottak, és szerinte ideje lenne egy kicsit visszafognia magát a párjának.

„Ismerem Klaudiát régebbről, aranyos lány, de szerintem picit beleélte magát valamibe, amibe nem kellene. Megértem, hogy szimpatizál Petivel, ő nagyon kedves srác, de a nyitottságát sajnos sokan félreértik. De nem bántom a lányt, sőt, ha most én dönthetnék, ki menjen a bátorságpróbára, biztos Kabátot küldeném, hogy kicsit vegyen már vissza!" – mondta a lapnak.

Vajon Cicciolinára is féltékeny lesz az egykor szintén pornós Adrienne, ugyanis Kabát és Pumped őt szemelték ki maguknak és mindent meg is tettek annak érdekében, hogy megmutassa nekik méretes melleit a pornókirálynő.

Kabát Péter és menyasszonya, Róka Adrienne Forrás: RTL Klub
Fegyvertartási engedélyt kapott Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/sztarok/20171201-fegyvertartasi-engedelyt-szerzett-berki-krisztian.htmlImmár fegyvert is hordhat magánál Berki Krisztián, a műsorvezető ugyanis engedélyt szerzett önvédelmi lőfegyver tartására. TV + SztárokOrigoCicciolina és a ló: a 66 éves díva elárulta, mi történt azon a forgatásonhttp://www.life.hu/sztarok/20171201-cicciolina-es-a-lo-a-66-eves-diva-elarulta-mi-tortent-azon-a-forgatason.htmlCicciolina tegnap tiszta vizet öntött a pohárba a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban, ahol elárulta, milyen kapcsolatba került annak idején azzal a bizonyos lóval... TV + Sztárok--Műteni kell Kulcsár Edinát, újabb csomót találtak a mellébenhttp://www.life.hu/drlife/20171201-muteni-kell-kulcsar-edinat-ujabb-csomot-talaltak-a-melleben.htmlEgy fotózás során újabb csomót talált a mellében Kulcsár Edina, úgy tűnik, nem halogathatja tovább a műtétet. Dr. LifeOrigoTóth Vera: férfiakat meghazudtoló izomtömeg van rajtamhttp://www.life.hu/drlife/20171130-toth-vera-ferfiakat-meghazudtolo-izomtomeg-van-rajtam.htmlÚjra kés alá feküdt Tóth Vera: az énekesnőn fogyása miatt korrekciós műtétet kellett végrehajtani. Dr. Life--Gelencsér Tímea lehet Berki Krisztián új barátnőjehttp://www.life.hu/sztarok/20171130-gelencser-timea-szepsegkiralyno-lehet-berki-krisztian-uj-baratnoje.htmlA szingli Berki Krisztián nem tétlenkedik, úgy tűnik, máris megvan a következő kiszemeltje, ezúttal Gelencsér Tímeának udvarol. TV + SztárokOrigoÚjra megműtötték Judyt - Ez volt a 36. műtétjehttp://www.life.hu/sztarok/20171130-ujra-megmutottek-judyt-ez-volt-a-36-mutetje.htmlIsmét megműtötték Judyt, a Groovehouse énekesnőjének súlyos autóbalesete óta ez volt a 36. műtétje. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.