Oltári csajok (sorozat) Horváth Sisa Anna Jaskó Bálint RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ritka gyöngyszemnek lehettek szem és fültanúi azok, akik nézték az RTL Klub Reggeli című műsorát, amelyben fény derült az Oltári csajok két sztárjának esetleges kapcsolatára. 

Az Oltári csajok című sorozat két sztárja, Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint vendégeskedett ma a Reggeliben, ahol a főzőtudományuk bemutatása mellett kulisszatitkokat árultak el a közkedvelt sorozatról.

Egyelőre nem tudni, hogy csak ugratják-e a rajongókat, vagy tényleg van-e közöttük valami Forrás: RTL Klub

Sőt, a nézők kérdéseire is készségesen válaszoltak, egészen addig, míg szóba nem került a két színész kapcsolata. Többen is kíváncsiak arra, hogy a való életben is érzékeny szálakat fűznek-e egymáshoz, vagy csak a produkció alatt láthatjuk őket együttt?

A kérdésre tulajdonképpen nem érkezett válasz. Irultak-pirultak, és még Peller Anna nyomására sem voltak hajlandóak konkrétumot mondani. Ebből sokan arra következtetnek, hogy bizony jóval többről van itt szó, mint egy egyszerű munkakapcsolatról. Az erre vonatkozó rész a videóban 3.10-nél kezdődik.

Így búcsúzik egykori villatársa, Maci VV Fannitól: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-igy-bucsuzik-egykori-villatarsa-maci-vv-fannitol.htmlBár a rendőrség hivatalosan még nem mondta ki, VV Fanni meghalt, az édesanyja megerősítette a sajnálatos érteüléseket. Volt villatársa, a Maciként ismert Zsolt megható videóban búcsúzott el tőle. TV + SztárokOrigoTündéri: 6 hónapos kislányával fotózták Bárdosi Ildikót - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-tunderi-6-honapos-kislanyaval-fotoztak-bardosi-ildikot-foto.htmlImmár hat hónapos Bárdosi Sándor és Ildikó kisebbik gyermeke, Maja, akit az édesanyja most meg is mutatott a nagyvilágnak. TV + Sztárok--Komoly büntetés várhat Alekoszra és lövöldöző barátnőjérehttp://www.life.hu/sztarok/20171205-komoly-buntetes-varhat-alekoszra-es-baratnojere.htmlAlekosz barátnője egy buliban pisztollyal lövöldözött, az esetről pedig videó is készült. Az egykori villalakó szerint nincs ebben semmi kivetnivaló, ám valószínűleg a párnak felelnie kell majd a tettéért. TV + SztárokOrigoÉdesapjának mesélt először Ördög Nóra terhességéről Nánási Pál http://www.life.hu/sztarok/20171205-nanasi-pal-az-edesapjanak-meselt-eloszor-nori-terhessegerol.htmlTatár Csilla és a kisfia Nánási Pál stúdiójában vendégeskedtek, ahol 34 különleges kérdést tettek fel az ismert fotósnak. Pali pedig igyekezett legjobb tudása szerint válaszolni. TV + Sztárok--Tóth Andi rájött, hogy tetszik Pintér Tibornakhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-toth-andi-rajott-hogy-tetszik-pinter-tibornak.htmlTóth Andit folyamatosan környékezi Pintér Tibor, de az énekesnőnek eddig nem tűnt fel, hogy a színész közeledne hozzá... TV + SztárokOrigoMeghan Markle-t megszégyenítték egy televíziós show-banhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-meghan-markle-t-megszegyenittek-egy-televizios-show-ban.htmlMeghan Markle-nek ma már szinte semmiért nem kell aggódnia, de volt idő, amikor kétségbeesetten próbált befutni. Ezért olyan műsorokat is elvállalt, melyben inkább a külseje került előtérbe tehetsége helyett, és rendszeres volt a megaláztatás. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.