Karapándzsity Kristóf X-Faktor Alföldi Róbert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, elhunyt a 2013-as X-Faktor versenyzője, Karapándzsity Kristóf. A fiatal énekestől Alföldi Róbert a Facebookon írt.

Karapándzsity Kristóf alig volt 23 éves, búcsúztatása 2017. december 23-án, 14 órakor lesz a magyarkanizsai Városi temetőben. A fiatal fiú elvarázsolta a mentorokat az X-Faktorban. Alföldi Róbert így búcsúzott a tehetséges fiatalembertől.

"Emlékszem Rá, hogy mennyire szorongott, mennyire félt, mennyire élete legnagyobb pillanata volt - el sem hitte - , mikor ez a félénk, manószerű, szinte kamasz megjelent az X-Faktor válogatóján. Aztán énekelt...És mindannyian, ott a nagy pulpitusnál, csak néztük, és hallgattuk, és nagyon szerettük.

Már csak azért sem, mert ez szöges ellentétben volt azzal, amit amúgy sugárzott magából. A szorongást, a kishitűséget, a keserűséget és valami nagy szomorúságot. Csodás kis lény volt. Aztán nem jutott a döntöbe, de akkor is megmaradt, mint minden igazi tehetség. A rá következő évben is kerestük, de nem jött többet.

Mondtam, küldje azonnal az adatokat. Nem küldte. Tegnap küldött egy sms-t, hogy Kristóf meghalt.

Tudom, hogy pillanatokon belül Karácsony....
de a halál az sosem jön jókor.
Főleg nem ennyre fiatalon.
Á, de mondom, hogy a halál soha nem jön jókor....

De mégis: tudjuk, hogy volt ez a kis lény, aki bár nem hitt benne, mégis nyomott hagyott bennünk, akik találkoztak vele.

Nyugodjon békében!

Karapándzsity Kristóf – nyugodj békben!"

Tóth Gabi is megosztotta Alföldi Róbert bejegyzését, és ezt írta mellé:

Ég veled drága lélek... a szív megszakad..

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.