Dékány Sarolta házasság Koós János templom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Volt feleségét keresi Koós János, akiről már közel 45 éve semmit nem hallott. Mint mondja, azért szeretné megtalálni, hogy második feleségével, Dékány Saroltával az oltár előtt is kimondhassák a boldogító igent.

Talán kevesen tudják, hogy Koós Jánosnak Dékány Sarolta előtt is volt egy felesége. Mariannal hét év házasság után váltak el útjaik, azt követően, hogy az énekes megismerkedett leendő gyermekei anyjával. Volt nejéről a válás óta semmit nem tud. Most azonban úgy érzi, élete szerelmével az oltár előtt is szeretné kimondani a boldogító igent és ezért szeretné Mariannt megtalálni. Csak a megyés püspök dönthet ugyanis arról, hogy érvénytelenítse-e a korábbi házasságot – számolt be róla a Story magazin.

Amikor 44 évvel ezelőtt Sacit megismertem, még házas ember voltam, és hálás vagyok az első feleségemnek, hogy nem gördített akadályt a válásunk elé. Belátta ugyanis, hogy menthetetlenül szerelmesek vagyunk egymásba Saroltával. Mégis jó volna tudni, hogy mi van vele. Ha megtalálnám, egyvalamit bepótolhatnék az életben: pap előtt is kimondhatnánk az igent az én drága Saroltámmal! Amikor ugyanis összeházasodtunk, el kellett fogadnunk, hogy nem lehet templomi esküvőnk, mert nekem az már volt, és az egyházi frigyet nem lehet csak úgy felbontani. Amíg nem tudom, mi lett Mariannal, addig nem tehetek semmit." – mesélte a 80 esztendős színész a magazinnak.

Koós János első feleségét keresi Forrás: MTI/Zih Zsolt
Kern András: öregnek lenni nem jóhttp://www.life.hu/sztarok/20180125-kern-andras-oregnek-lenni-nem-jo.htmlNapokon belül betölti 70. életévét Kern András. A színész azt mondja, nem szereti, ha a koráról kérdezgetik. TV + SztárokOrigoHosszú Katinka már 1,5 milliót bukott magánéleti válsága miatthttp://www.life.hu/sztarok/20180125-hosszu-katinka-mar-1-5-milliot-bukott-maganeleti-valsaga-miatt.htmlMagánéleti válsága miatt már két versenyt is kihagyott idén Hosszú Katinka. Ezzel pedig az érmek mellett jelentős pénzösszegtől is elesett. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoA medence mellől posztolt bikinis fotót a 40 éves Sándor Orsihttp://www.life.hu/sztarok/20180124-a-medence-mellol-posztolt-bikinis-fotot-a-40-eves-sandor-orsi-musorvezeto.htmlMa ünnepli születésnapját a csinos magyar műsorvezető, Sándor Orsi, aki ebből az apropóból egy bikinis fotót is megosztott magáról. TV + Sztárok--Furcsa fotót posztolt Gundel Takács Gábor, nem nyerte el mindenki tetszéséthttp://www.life.hu/sztarok/20180124-furcsa-fotot-posztolt-gundel-takacs-gabor-nem-nyerte-el-mindenki-tetszeset.htmlOlyan fotót osztott meg Gundel Takács Gábor a Facebook-oldalán, amely a legtöbb követőjét meglepte. Néhányan még a nemtetszésüket is kifejezték. TV + Sztárok--Állást kínál a Buckingham-palota, bárki jelentkezhet ráhttp://www.life.hu/sztarok/20180124-allast-kinal-a-buckingham-palota-barki-jelentkezhet-ra.htmlHa valaki érez magában kellő ambíciót, hogy a Buckingham-palotában dolgozzon, most itt a lehetőség: II. Erzsébet királynő és családja ugyanis kommunikációs asszisztenst keres. TV + Sztárok--Dombóvári Istvánt választották a legszexibb magyar pasinakhttp://www.life.hu/sztarok/20180124-dombovari-istvant-valasztottak-hazank-legszexibb-ferfijanak.htmlKiderült, ki az ország legszexibb pasija, és a végeredmény sokakat meglepett. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.