Nagy Feró nem volt a rendszer kedvence, mindenhogy próbálták ellehetetleníteni a koncertjeit: ha kellett, a színpadon igazoltatták.

Nagy Feró a Beatrice frontembereként vált híressé, vagy inkább hírhedté annak idején. Nem voltak éppen a rendszer kedvencei, sokszor próbálták meg ellehetetleníteni a fellépéseiket. Ezek a bosszantó, idegesítő közbeavatkozások mára már szép emlékké szelídültek, ezekből születtek a jó sztorik, melyeket Nagy Feró mind elmesélhet majd az egyszeri és megismételhetetlen emlékkoncertjén tavasszal.

Nagy Ferót a színpadon igazoltattákFotó: Mudra László - Origo

Szerencsére azonban nem kell addig várniuk a kíváncsiskodóknak, néhány történetet előre elmesélt: például, hogy a színpadon igazoltatták a rendőrök, különösen akkor, ha a Jerikó című számukat énekelték, amely így kezdődik: „Támadás! Egy, kettő, három!" – amint ez elhangzott a rendőrök egyből fent voltak a színpadon. "Elhangzott, hogy Támadás, és máris a színpadon voltak a rendőrök" - mesélte a Ripostnak  Feró, akiről még azt is terjesztették, hogy kiscsibéket darál a műsorában. Természetesen ez sem volt igaz, de sokan elhitték, és sokszor kellett miatta magyarázkodnia. "A rezsim ellensége voltam, még 1988-ban is csak egy magánkiadó adta ki a dalainkat" - árulta el a zenész.