Ezért használja gyakrabban a közösségi médiát Sebestyén Balázs

Forrás: RTL -
Facebook A fal RTL Klub Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőn indul Sebestyén Balázs vezetésével az RTL Klub új produkciója, A Fal, a Blikk a forgatás szünetében beszélgettet vele. 

Ahogy megírtuk, Balázs vakbélműtéten esett át, amelyről most beszélt is: "Köszönöm, jól vagyok. Vakbélműtétem volt, ami után kérdéses volt, hogy miként viselem majd a forgatással járó több óra állást, de szerencsére nem volt gond, így február 5-én a nézők láthatják A Fal adását" - mondta a Blikknek.

A műsorvezető arról is beszélt, hogy újabban miért használja sűrűbben használja a közösségi médiát, hiszen korábban egészen elzárkózott tőle. "Egyrészt azért, mert ezen a felületen a tényeket, a saját gondolatimat torzításmentesen, közvetlenül tudom továbbítani azokhoz, akik érdeklődnek irántam. A műtéttel kapcsolatban azért is volt erre szükség, mert nem egy helyen már arról cikkeztek, hogy életveszélyben voltam, és ezt helyre kellett tenni. Másrészt, aki kommunikációval foglalkozik, annak tisztában kell lenni azzal, hogy mely felületeken érheti el azokat, akiket meg akar szólítani, és ezen felületek közé tartozik a közösségi média is" - nyilatkozta, de sok mindent elárult magánéletéről, feleségéről és a gyereknevelésről is.

Forrás: RTL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.