Hosszú Katinka új edzőt keres, többen érdeklődnek iránta

Fotó: Polyák Attila - Origo -
úszás edző Iron Lady Hosszú Katinka Shane Tusup sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú Katinka után több edző is érdeklődik, de úgy tűnik, kockázatot is rejthet magában, ha valaki a világklasszius úszónőt edzi.

Ahogy mi is megírtuk, Dirk Lange német edző is érdeklődik aziránt, hogy edzője legyen Hosszú Katinkának, miután Shane Tusuppal megromlott a viszonya. A Bors kérdésére Törös Károly, a Magyar Úszószövetség utánpótlás-bizottságának vezetője elmondta: mivel Dirk elsősorban sprintereket képez, ha vele folytatná Hosszú, könnyen el tudja képzelni, hogy rövidebb távokon próbálkozik majd.
"28 éves, az idő előrehaladtával pedig egyre rövidebb távú számokat választanak az úszók. Ráadásul az Iron Ladynek jó eredményei vannak 100 méteren is" - mondta Törös Károly.

Még mindig nem tudni, ki lesz az edzője Hosszú Katinkának Fotó: Polyák Attila - Origo

Azonban nemcsak a német edzőt tudná elképzelni Hosszú Katinka mellett, hanem Graham Hillt is, aki a FINA edzőbizottságának elnöke. Törös a Borsnak azt mondta, szerinte ő a legalkalmasabb a posztra. "Kérdés, elvállalná-e, hiszen egy háromszoros olimpiai bajnokkal együtt dolgozni veszélyes. Ha nem úgy jönnek az eredmények, mint korábban, bele is bukhat. Pedig Graham egy rendkívül sikeres szakember" - fogalmazott Törös Károly.

L.L. Junior kapcsolatáról nyilatkozott: Körtvélyessy Kingával most nagyon szeretik egymásthttp://www.life.hu/sztarok/20180306-l-l-junior-kortvelyessy-kingaval-valo-kapcsolatarol-nyilatkozott.htmlL.L. Junior tiszta vizet öntött a pohárba menyasszonyával kapcsolatban: elárult, hogy milyen most a viszonyuk. TV + Sztárok--Da Vincihez hasonlítják Kálloy Molnár Péter tehetséges kisfiát, Pistithttp://www.life.hu/sztarok/20180306-da-vincihez-hasonlitjak-kalloy-molnar-peter-tehetseges-kisfiat-pistit.htmlSzakértők Leonardo da Vincihez hasonlítják Kálloy Molnár Péter tehetségesen festő fiát. Pistinek már saját kiállítása is van. TV + SztárokOrigoBerki Krisztián és Hódi Pamela újra beszélnek egymással: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180306-berki-krisztian-es-hodi-pamela-ujra-beszelnek-egymassal.htmlBerki Krisztián és Pamela nem értenek teljesen egyet a gyermekelhelyezés kérdésében, és erről nyilatkoznak is. Krisztián most a Mokkában beszélt arról, hogyan is állnak a dolgok közte és volt párja között. TV + SztárokOrigoJakupcsek Gabriella marihuánás felsőben vendégeskedett a tévében: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180306-jakupcsek-gabriella-marihuanas-felsoben-vendegeskedett-a-teveben.htmlJakupcsek Gabriella érdekes felsőben jelent meg Bochkor Gábor műsorában: a mintája kísértetiesen hasonlít a marihuánára. TV + SztárokOrigoTolvai Reni anyukájával szelfizett a tengerpartonhttp://www.life.hu/sztarok/20180306-tolvai-reni-anyukajaval-szelfizett-a-tengerparton-bikini.htmlTolvai Reni megmutatta édesanyját, aki Amerikába is elkísérte őt. A tengerparton szelfiztek. TV + Sztárok--Elképesztően sokat fogyott Hernádi Judit lánya, Tarján Zsófihttp://www.life.hu/sztarok/20180306-elkepesztoen-sokat-fogyott-hernadi-judit-lanya-tarjan-zsofi.htmlAlaposan lefogyott Hernádi Judit lánya, Tarján Zsófi. Friss fotóján elképesztően karcsúnak tűnik. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.