Kedd délután folytatódott Pécsi Ildikó és Pártos Csilla pere, amelyre beidézték Pécsi Ildikó fiát és unokáját is. Utóbbi nem jelent meg a tárgyaláson, így azt elnapolták. 

"Van egy édesanya, aki beperelte a volt anyósát, hogy legyen miből eltartania a fiát. Felháborítónak tartom, hogy ez a fiú már második alkalommal egyetemi vizsgaidőszakon kívül, vizsgára hivatkozva nem jelenik meg a tárgyalóteremben. Szeretnénk majd kérelmezni a bíróságot, hogy kötelezze őt a távollét igazolására, indoklására" - nyilatkozta a Blikknek a színésznő ügyvédje, dr. Magyar György.

Pécsi Ildikó - aki a fiával karöltve vonult be a tárgyalóterembe - a követlezőket mondta:  "Nem tudom, mikor lesz ennek az egésznek vége, de bízom benne, hogy idén pontot tehetünk az ügyre. Nagyon örültem, hogy Csabával végre találkoztam, és itt volt mellettem. Remélem, rövidesen túl leszünk együtt mindenen. Ebben mind a ketten hiszünk. Nagyszerű szakemberek képviselnek minket, hálás vagyok dr. Magyar Györgynek és dr. Komáromi Viktória ügyédenek a munkájukért. Ez – és a fiam támogatása – ad erőt és reményt".

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu