Egy nő állítja, Ed Westwick 2 napig szexrabszolgaként tartotta őt fogva

Forrás: AFP/Frederic J. Brown -
sorozatsztár Ed Westwick szexrabszolga Gossip Girl szexuális zaklatás stylist
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi időben többen is megvádolták szexuális zaklatással a Gossip Girl sztárját, Ed Westwicket, most azonban egy nő még ennél is súlyosabb váddal hozakodott elő, állítja, hogy a színész 48 órán keresztül gyakorlatilag szexrabszolgaként tartotta őt fogva.

A Mirror azt írja, a stylistként dolgozó Haley Freedman még 2014 augusztusában egy nagyobb társasággal bulizott Ed Westwick lakásán, ám amikor a többiek elmentek, ő ott maradt és szexelni kezdett a színésszel. Egy kellemes éjszaka helyett azonban egészen mást kapott: a férfi arra kérte őt, hogy fojtogassa, de amikor a nő ezt visszautasította, ő maga kezdte el Haley-t fojtogatni és állítólag le is köpte.

Ed Westwicket már több nő megvádolta zaklatással Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Másnap a nő akarata ellenére újra szexeltek, és ez egészen 2 napig tartott, Westwick csak ekkor engedte el a fogságból áldozatát.

Haley már akkor nyilvánosságra akarta hozni a történteket, de állítólag a színész ügyvédei megfenyegették, hogy tönkreteszik a karrierjét, ha ki meri nyitni a száját.

Egyre több probléma nehezíti Selena Gomez és Justin Bieber kapcsolatáthttp://www.life.hu/sztarok/20180309-egyre-tobb-problema-neheziti-selena-gomez-es-justin-bieber-kapcsolatat-szerelem.htmlBár ősz óta újra egy párt alkot Selena Gomez és Justin Bieber, kapcsolatuk korántsem felhőtlen. TV + Sztárok--20 év után válik Jim Belushi, a bíróságon harcol a fiáérthttp://www.life.hu/sztarok/20180308-20-ev-utan-valik-jim-belushi-a-birosagon-harcol-a-fiaert.htmlKibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva válik Jim Belushi és felesége. Tinédzser gyermekük van, a férj most közös felügyeleti jogot kér a bíróságon. TV + Sztárok--Váratlan bejelentés: elválik feleségétől Usherhttp://www.life.hu/sztarok/20180308-elvalik-felesegetol-usher.htmlÁlompárnak tartották őket, és a barátaikat is váratlanul érte a hír, hogy Usher és felesége válik. TV + Sztárok--Megkeresztelték Meghan Markle-thttp://www.life.hu/sztarok/20180308-megkereszteltek-meghan-marklet.htmlMegkeresztelték Meghan Markle-t, így májusban az anglikán egyház hitében és keretein belül házasodhat össze Harry herceggel. TV + Sztárok--David Beckham Bella Hadiddal flörtölt: itt az árulkodó fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180308-david-beckham-bella-hadiddal-flortolt-itt-az-arulkodo-foto.htmlA nála 21 évvel fiatalabb Bella Hadiddal flörtölt David Beckham. Már csak az a kérdés, mit szól ehhez a felesége, Victoria... TV + Sztárok--Szívszorító szavakkal búcsúzott el felesége Tahi Tóth Lászlótólhttp://www.life.hu/sztarok/20180308-szivszorito-szavakkal-bucsuzott-el-felesege-tahi-toth-laszlotol-temetes.htmlSzerdán eltemették Tahi Tóth Lászlót. Megtört felesége szívszorító szavakkal búcsúzott férjétől. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.