VV Fanni állítólagos gyilkosa végre megszólalt: elmondta, mi történt aznap

Forrás: -- -
gyilkosság gyilkos gyanúsított megszólalás VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni 2017. november 20-án tűnt el budapesti otthonából, majd két héttel később kiderült: gyilkosság áldozata lett. Halálával egy hozzá feltehetően közel álló férfit, B. Lászlót gyanúsítják, aki azóta előzetes letartóztatásban is van. A férfi végre elmondta, mi is történt a gyilkosság napján.

VV Fanni gyilkosa hónapok óta előzetes letratóztatásban van, ám egészen idáig nem volt hajlandó vallomást tenni azzal kapcsolatban, mi történt az ominózus napon. Most végre megtörte a csendet.

"Amikor László megérkezett, a lány alélt volt, ő pedig feltételezte, hogy valamilyen szer hatása alatt állhatott. Azt mondta neki egy közös ismerősük, hogy vigye a lányt egy megadott helyszínre egy megadott időpontra. Ekkor követte el a legnagyobb hibát, hogy nem a mentőket vagy a rendőröket hívta. Jóhiszeműen úgy gondolta, a lány sem akarná, hogy kórházba vigyék, mert akkor bajba kerülhetne ő is és az is, aki a szert Fanninak adta" - mondta el a gyanúsított ügyvédje, Brodmann Péter.

A férfi az autójába tette Fannit, ekkor készült róla kamerafelvétel is.

VV Fanni Forrás: --

"Elment a megadott helyre, átadta Fannit, majd László elutazott Siófokra. Többet az ügyről nem tud.

Az sem lehetetlen, hogy Fanni még életben van.

Egynapos kora óta ismerem Lászlót, mindig is jó viszonyban voltunk. Ő egy álmodozó, jólelkű gyerek volt világ életében. Én és a családja is hiszünk neki, és tudjuk, hogy nem ő ölte meg Fannit, és maximálisan mellette állunk. László egyszerűen rosszkor volt rossz helyen, és hagyta, hogy megvezessék."

Fanni családja azonban másképpen gondolja:

"Ez egy életszerűtlen zagyvaság. Kapásból több ponton is lehet cáfolni az elhangzottakat, hiszen hogy jut be valaki egy másik ember lakásába, miért nem riasztja a mentőket, ha látja, hogy az illető rosszul van, és főleg, miért vállal olyan kockázatot, hogy odaadja ismeretleneknek? Nagyon szeretnénk tudni, hogyan ölték meg Fannit" - mesélte a Blikknek a család ügyvédje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.