Kínos helyzet állt elő: Janza Kata három darabban is együtt játszik exével, Pesák Ádámmal, akivel húsvétkor szakítottak. Sőt, az Operettszínházban rajta kívül még két korábbi párjával is együtt kell dolgoznia.

Húsvétkor jelentette be közösségi oldalán Janza Kata, hogy szakított 22 évvel fiatalabb párjával, Pesák Ádámmal. A színésznő döntésüket azzal indokolta, hogy nem ugyanott tartanak az életükben, ugyanakkor mások tudni vélik, hogy egy harmadik fél is belépett a képbe. Egyelőre nem tudni, mi az igazság, ugyanakkor az biztos, hogy a két színész továbbra is együtt játszik a Budapesti Operettszínház három darabjában is. Sőt, az a furcsa helyet is előfordulhat, hogy Janza Kata egyszerre akár három volt pasijával is együtt dolgozhat, az Elfújta a szél című darabban ugyanis rajta kívül szerepet kapott Pesák Ádám, Szerényi László és gyermekének apja, Pintér Tibor is.

Janza Katát munkája öszeköti exeivelForrás: Instagram/Janza Kata

A Bors megkereste Tenyát, hogy nyilatkozzon ezzel kapcsolatban.

Mindig is jó volt a kapcsolatunk a házasságunk után, nemcsak a nagylányunk, Janka miatt, hanem mert mindig is hittem, hogy minket barátoknak teremtettek. Soha nem szóltam bele a magánéletébe, egy volt mindig is a fontos: nem szeretném, hogy boldogtalan legyen. A volt párjaival kifejezetten jó kapcsolatot ápolok, a múlt héten pont együtt buliztunk Szerényi Lacival, de Ádámmal is a legnagyobb szeretetben tudjuk köszönteni egymást" – árulta el Pintér Tibor a lapnak.