Csősz Boglárka luxusfeleség a földeken dolgozott, szereti a luxust, de fel tudná adni

Fotó: Mudra László - Origo -
luxus Csősz Boglárka színészet munka Feleségek luxuskivitelben Törökország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szülei földjein dolgozott kamaszként a Feleségek luxuskivitelben szereplője, Csősz Boglárka. Ekkor döntötte el, hogy többet szeretne az élettől. Azt mondja: a műsor motivációt is nyújthat másoknak, hogy merjenek többet akarni az élettől.

"Én például már gyerekkoromban megtanultam, milyen a kemény, fizikai munka és már akkor belefáradtam abba, hogy ennyit kell dolgozni. Amellett, hogy városi lányként nőttem fel, a szüleim dolgoztak, földjeink is voltak és ott minden munkában részt vettem a krumpliszedéstől, az ültetésig, de voltak búza, kukorica és répaföldjeink is amit meg kellett művelni" - mondta a Velvetnek adott interjújában Csősz Boglárka, a Feleségek luxuskivitelben szereplője. Hozzátette: kölcsön tízezer forinttal indult neki a nagyvilágnak, keményen dolgozott, amíg megismerte férjét.

Csősz Boglárka akár egyik napról a másik el tudná hagyni a luxust Fotó: Mudra László - Origo

Hangsúlyozta: azóta is dolgozik. Nemcsak színésznőként, de mivel közgazdaságtant tanult, producerkedni kezdett, van egy cége, ami magyar termékeket forgalmaz Isztambulban, de van két szépségklinikája is. "Egy vállalkozó szellemű nő vagyok, imádom felfedezni, mit lehet csinálni, hol van lehetőség, soha nem szeretek tétlen lenni" - fogalmazott Csősz Boglárka.

Az interjúban arról is kérdezték, a műsor második évadában többet láthatják-e a nézők török származású férjét. A luxusfeleség elmondta, hogy férjének foglalkozásából adódóan nagyon vigyáznia kell arra, hogy mit mutat magából a médiában.

Boglárka a műsor pozitívumának látja, hogy akár motivációt is tudnak adni más embereknek. "Ráadásul szerintem motiváló is lehet az embereknek, amit látnak belőlünk. Azt gondolom, ha valamit csinálsz, az adhasson a körülötted lévő embereknek egy újabb életcélt. Úgy értem, hogy ha látják a mi életünket, akkor ők is jobban vágynak rá és ezért felerősödik bennük a vágy, hogy ezeket meg akarják tapasztalni, akár jobban akarjanak majd élni és ezért akár többet kockáztatni, dolgozni is" - mesélte Csősz Boglárka.

Azt is elmondta, hogy bár szereti életmódját, akár egyik napról a másikra képes lenne változtatni. "Igazából egy világutazó vagyok, nem ragaszkodom az otthonomhoz, nem köt le, hogy van egy szép házam és milyen jó, hogy van egy nyaralónk és hajónk és autónk. El tudnám dobni holnap őket és el tudnám képzelni úgy az életemet, hogy egy hátizsákkal akár évekig utazgassak. Nincs bennem ragaszkodás az anyagi dolgokhoz, csak szeretem használni őket"

Sebestyén Balázs állatokat kínzott gyerekkorában, már nagyon bánjahttp://www.life.hu/sztarok/20180410-sebestyen-balazs-allatokat-kinzott-gyerekkoraban-mar-nagyon-banja.htmlGyermekkori botlásáról számolt be Sebestyén Balázs a Balázsék című rádióműsorban. Beismerte: állatokat kínzott. Ezt természetesen nem dicsekvésként mesélte el a műsorban, hanem elrettenteni szerette volna az eféle tevékenységektől hallgatóit. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoJegyeket árultak az interneten Korda György és Balázs Klári nem létező koncertjérehttp://www.life.hu/sztarok/20180410-jegyeket-arultak-korda-gyorgy-es-balazs-klari-nem-letezo-koncertjere.htmlÁtverés áldozatai lettek Korda György és Balázs Klári rajongói, egy internetes portál ugyanis a házaspár egy nem létező koncertjére árult jegyeket. TV + Sztárok--Benkő László megírta végrendeletéthttp://www.life.hu/sztarok/20180410-benko-laszlo-megirta-vegrendeletet-rak.htmlBenkő László végrendelkezett. Bár tavaly sikerült legyőznie a rákot, most mégis úgy döntött, ideje előre gondoskodni családjáról. TV + Sztárok--Kim Kardashian fenekét másolná Luxus Yvonne lányahttp://www.life.hu/sztarok/20180410-kim-kardashian-feneket-masolna-luxus-yvonne-lanya.htmlA Feleségek luxuskivitelben második évadának új szereplői, Yvonne Dederick és lánya, Catherine olykor civódnak egymással. Az édesanya igyekszik egyengetni lánya útját, egyszer például egy extrém plasztikai beavatkozásról is lebeszélte. TV + Sztárok--Harry herceg és menyasszonya esküvői ajándékok helyett jótékonysági adományokat kérhttp://www.life.hu/sztarok/20180409-harry-herceg-es-menyasszonya-eskuvoi-ajandekok-helyett-jotekonysagi-adomanyokat-ker.htmlEsküvői ajándékok helyett jótékonysági szervezetek támogatását kérte hétfői felhívásában Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle mindazoktól, akik egybekelésük alkalmából valamilyen módon ki akarják fejezni jókívánságaikat.TV + SztárokJason Donovan kamasz gyermekivel jelent meg a vörös szőnyegen: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180409-jason-donovan-kamasz-gyermekivel-jelent-meg-a-voros-szonyegen-foto.htmlA szívtipró színészként és énekesként is ismert Jason Donovan ritkán oszt meg magáról magánéleti titkokat. Most azonban kamasz gyermekeivel jelent a vörös szőnyegen. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.