Keleti Györgyit évekkel ezelőtt kitartottsággal vádolták, amiért több hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Végül bizonyíték hiányában lezárták az ügyét, ő pedig jogtalan fogva tartás miatt perelt és nyert.

Keleti Györgyit kitartottsággal vádolták, ezért töltött Németországban és Olaszországban három hónapot előzetesben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2011 márciusában 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte Györgyit első fokon, 3 évre felfüggesztve, az olasz bíróságnak azonban nem sikerült bizonyítani a bűnösségét, így 2016. december 1-jén felmentették a vádak alól, és lezárták az ügyét. Ezután Györgyi kártérítési pert indított jogtalan fogva tartás miatt.

Keleti Györgyi kártérítést kapForrás: Tv2

A per március 26-án zárult, Keleti Györgyi nyert. A modellt nem, csak az ügyvédjét sikerült elérnie a Borsnak az üggyel kapcsolatban.

"Szeretném tájékoztatni, hogy a római Fellebbviteli Bíróság helybenhagyta Keleti Györgyi keresetét, amelyet jogtalan fogva tartás miatt nyújtott be. A bíróság a fogva tartást törvénytelennek nyilvánította, és kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest" - mondta Massimiliano Scaringella