Terrorban tartotta párját egy angol nő, börtönben kellett mennie

Forrás: Shutterstock -
betegség terror párkapcsolat Facebook öltözködés szerelem kórház vízfejűség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lutoni Jordan Worth terrorban tartotta párját, nem engedte, hogy az ágyukban aludjon, bántalmazta és nem hagyta azt sem, hogy kórházba menjen. Börtönbüntetésre ítélték, de már új kapcsolata van. 

Több hónapon át bántalmazta vízfejűségben szenvedő párját a lutoni Jordan Worth. A pár 16 évesen ismerkedett meg, előbb a lány csak a fiú Facebookja felett vette át az uralmat, majd a teljes élete felett.

Amikor összeköltöztek, már nemcsak a közösségi oldalát kezelte, de megmondta azt is, hogy mit vehet fel. Továbbá megkéselte, forróvízzel öntötte le, kitiltotta őt az ágyukból, verte, de azt is megakadályozta, hogy kórházba menjen - írja a Metro.

Hónapokig bántalmazta párját az angol nő Forrás: Shutterstock

Végül a szomszédok hívták ki a rendőröket, amikor már nem bírták tovább a zajt. Végül hét és fél év börtönbüntetésre ítélték Jordant, valamint el is tiltották egykori párjától. Ma azonban már új kapcsolata van.

Meghalt Barbara Bush volt amerikai first ladyhttp://www.life.hu/news/20180418-meghalt-barbara-bush-volt-amerikai-first-lady-92-eves-volt.htmlMeghalt Barbara Bush, az Egyesült Államok egykori first ladyje. 92 esztendősen, kedden éjjel érte a halál. News--Melegszik az idő, sok napsütés várhatóhttp://www.life.hu/news/20180418-melegszik-az-ido-sok-napsutes-varhato-szerdan.htmlBorús, esős idővel indult a hét, ám szerdán végre sokkal jobbra számíthatunk. NewsOrigoGyárfás Tamást gyanúsítják Fenyő János meggyilkolásával: jelenleg is zajlik a kihallgatásahttp://www.life.hu/news/20180417-gyarfas-tamast-gyanusitjak-fenyo-janos-meggyilkolasaval.htmlFenyő János vállalkozót húsz évvel ezelőtt lőtték agyon autójában. Gyilkosát már letartóztatták, a felbújtót azóta is keresik. Gyárfás Tamást gyanúsítják azzal, hogy megbízást adott a szörnyű tett elvégzésére. NewsFotó: Polyák Attila - OrigoTöbb, a torzóhoz tartozó testrész került elő a Fertő-tónálhttp://www.life.hu/news/20180417-tobb-a-torzohoz-tartozo-testresz-kerult-elo-a-ferto-tonal.htmlKét kart kézfej nélkül, egy lábszárat és egy combot találtak, amelyek feltételezhetően a Fertő-tónál megtalált torzóhoz tartoznak. Már az osztrák rendőrség sem zárja ki, hogy esetleg Novozánszky Fannié lehet a test, az azonosítás azonban még tart. NewsOrigoIdőjárás: kedden még felhős lesz az ég, szerdától azonban visszatér a napsütéshttp://www.life.hu/news/20180417-idojaras-kedden-meg-felhos-lesz-az-eg-szerdatol-azonban-visszater-a-napsutes.htmlKedden még borongós, erősen felhős időre számíthatunk, ám az előrejelzések szerint a hét további részében lesz minek örülnünk. News--Fertőzésveszélyes a nyilvános mosdók kézszárítójahttp://www.life.hu/news/20180416-fertozesveszelyes-a-nyilvanos-mosdok-kezszaritoja.htmlSokan félnek a nyilvános mosdókban elkapható fetőzésektől, azonban kevesen gondolnák, hogy akkor a legkönnyebb összeszedni a kórokozókat, amikor már kezet mostunk. A kézszárítók ugyanis remek táptalajt biztosítanak ehhez. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.