Zalatnay Cininek nem sikerült tárgyalnia Londonban a kártérítéséről

Forrás: Fem3 -
Zalatnay Sarolta kártérítés Zalatnai Cini London bevásárlóközpont
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zalatnay Cinit egy bevásárlóközpontban érte baleset, de egyelőre nem halad a peren kívüli megegyezés. Londoni utazása során ezért szeretett volna a cég ottani központjában tárgyalni, de nem sikerült.

Zalatnay Cinit 2016 őszén érte baleset egy bevásrálóközpontban, elcsúszott a lépcsőn. Hat bordája tört el, víz került a tüdejébe, így a jó ideig a fellépéseket is le kellett mondania, tehát anyagi kára is keletkezett. Az énekesnő nemrég ezért is járt Londonban amellett, hogy meglátogatta lányát. Azt tervezte, hogy a cég ottani központjában tud majd tárgyalni, de sajnos ez nem jött össze.

Zalatnay Cininek nem sikerült tárgyalnia Londonban Forrás: Fem3

„Sajnos, nem jutottunk semmire, mert nem kaptunk időpontot, nekem viszont haza kellett jönnöm. Ez nem azt jelenti, hogy feladtam volna. Niki azt ígérte, megint bemegy hozzájuk, és utána konzultálok az ügyvédemmel, de továbbra is peren kívül szeretnék megegyezni velük. Ha nem muszáj, többet nem akarom átlépni a bíróság küszöbét" - mondta Cini a Blikknek.

Berki Krisztián elárulta, mi a véleménye Hódi Pamela új kapcsolatárólhttp://www.life.hu/sztarok/20180420-berki-krisztian-elarulta-mi-a-velemenye-hodi-pamela-uj-kapcsolatarol.htmlHódi Pamela újra szerelmes, már három hónapja tart a kapcsolata, amiről most Berki Krisztián is elmondta a véleményét. TV + Sztárok--Kiderült, miért szakított 22 évvel fiatalabb szerelmével Janza Katahttp://www.life.hu/sztarok/20180420-kiderult-miert-szakitott-22-evvel-fiatalabb-szerelmevel-janza-kata.htmlPár hete derült ki, hogy Janza Katát és Pesák Ádám szakítottak. Korábban arról szóltak a hírek, hogy egy harmadik személy csúfított bele a szerelembe, most pedig a pár egy közeli ismerőse is kitálalt. TV + SztárokOrigoTóth Bence focista Hódi Pamela új szerelmehttp://www.life.hu/sztarok/20180420-toth-bence-focista-hodi-pamela-uj-szerelme.htmlA Bors úgy tudja, hogy Hódi Pamela új szerelme Tóth Bence, focista. Már régóta ismerik egymást, de kapcsolatukból csak most lett szerelem. TV + Sztárok--Ezzel foglalkozik Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál egykori atyjahttp://www.life.hu/sztarok/20180419-ezzel-foglalkozik-gerendai-karoly-a-sziget-fesztival-egykori-atyja.htmlGerendai Károly neve egybeforrt a Sziget Fesztivállal, hiszen több mint 20 évig irányította és szervezte a rendezvényt. Ma már azonban nem foglalkozik a fesztivál mindennapi ügyeivel, átadta a stafétát. Gerendai Károly a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak elárulta, hiányzik-e neki a pörgés, és arról is beszélt, hogy mivel foglalkozik mostanában. TV + Sztárok--Bikinis fotót posztolt Keresztes Ildikóhttp://www.life.hu/sztarok/20180419-bikinis-fotot-posztolt-keresztes-ildiko-tenger.htmlKeresztes Ildikó 53 évesen is bombaformában van: ezt legfrissebb fotója is bizonyítja. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoPolgár Tünde méregdrága ezüst étkészlettel várta a luxusfeleségekethttp://www.life.hu/sztarok/20180419-polgar-tunde-meregdraga-ezust-etkeszlettel-varta-a-luxusfelesegeket.htmlVacsorára várta a luxusfeleségeket Polgár Tünde, ahol cápát szeretett volna felszolgálni, de csak lazacot kapott. A különleges ételeket nem mindennapi évőeszközkészlettel falatozhatták, hiszen egy több mint 100 éves ezüstkészletet választott a háziasszony. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.