Holttest nélkül is ítélet születhet Novozánszki Fanni ügyében

Forrás: -- -
poligráf gyilkosság Novozánszki Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megbukott a poligráfos vizsgálaton B. László, akit VV Fanni megölésével gyanúsítanak. Úgy tudni, a férfi kritikus kérdésekben nem mondott igazat. Ügyvédje, Brodmann Péter szerint azonban törvénysértő módon végezték el rajta a vizsgálatot. Meglátása szerint a férfi akkor nem volt olyan állapotban, hogy válaszaiból bármiféle következtetést le lehessen vonni.

"A hatóság nem várta ki az előírásnak megfelelő időt, így sokkal korábban csinálták meg a műszeres kérdezz-feleleket, mint az javasolt. Ezért természetesen a válaszok sem tekinthetőek pontosnak" - mondta el a véleményét a Blikknek dr. Brodmann Péter. Ezzel szemben Fanni családjának jogi képviselője úgy gondolja, a rendőrség szakszerűen járt el: "a poligráfos vizsgálatot a meggyanúsítás után, de még a kihallgatások előtt célszerű elvégezni, mert ekkor adja a gyanúsított a legőszintébb válaszokat. Vagyis nem szabad sokat várni " - vélekedett dr. Lichy József.

Forrás: --

A lap arról ír, hogy bár Novizánszky Fanni holtteste nem került elő, ez azonban nem zárja ki egyértelműen azt, hogy a bíróság ne állapíthatná meg a gyanúsított bűnösségét.

"Pályafutásom alatt legalább három vagy négy olyan esetre is emlékszem, amikor holttest hiányában is elítélték a vádlottat. Ilyen ügyeknél nagyon sok múlik a bírón, hogy az elé tárt bizonyítékokat elfogadja-e, mint egy zárt logikai láncolatot, amelyből nem következhet más, mint hogy az a bizonyos személy követte el a gyilkosságot" - nyilatkozta Kovács Lajos nyugalmazott r. ezredes.

Ocsenás József, a miskolci rendőrség egykori nyomozója szintén részt vett egy olyan ügy kiderítésében, ahol holttest hiányában is kimondták a vádlott bűnösségét.

"Bejelentést kaptunk, miszerint egy idős asszony nyomtalanul eltűnt. Először az albérlőjét hallgattuk ki, aki egy rendőr volt. A volt kolléga elmondta, a néni elment valami messzi tanyára megkeresni a rokonait. Később elismerte, hogy dulakodtak a főbérlőjével, aminek következtében a néni meghalt. Azt is elárulta, hogy a Bükkben kell a holttestet keresnünk. Ám hiába ástunk, hiába vetettük be az akkor még csak Amerikában használt csúcstechnikát, nem találtuk meg az idős hölgy földi maradványait. A bíróság azonban ennek ellenére elítélte a volt rendőrt" – emlékezett vissza a nyomozó.

"Holttest hiányában a VV Fanni-ügyben nagyon nagy szerepet kapnak a kirendelt szakértők is. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg szakember dolgozik az ügyön. Egy vércsepp vagy egy autógumiba ragadt fűnyom sokkal többet elárul az értő szemnek, mint azt bárki gondolná" – mondta Szeles Géza igazságügyi orvos szakértő.

Csörgőkígyó- és medvetámadás után tigriscápa harapta meg a 20 éves amerikai férfithttp://www.life.hu/news/20180422-csorgokigyo-es-medvetamadas-utan-tigriscapa-harapta-meg-a-20-eves-amerikait.htmlNincs szerencséje az amerikai Dylan McWilliamsnek a vadállatokkal: az elmúlt négy évben a 20 éves fiatalembert megharapta egy medve, megmarta egy csörgőkígyó, és a héten Hawaii partjainál egy tigriscápa harapott a lábszárába.NewsOrigoInstagram-profilt készített a kaszáshttp://www.life.hu/news/20180422-instagram-profilt-keszitett-a-fekete-ruhas-kaszas-uj-zeland.htmlNem találunk szavakat a kaszás Insta-fotóira: de az biztos, hogy halál jó fej. Fotósorozata azonnal a kedvencünk lett. NewsOrigoMeghalt Barbara Bush volt amerikai first ladyhttp://www.life.hu/news/20180418-meghalt-barbara-bush-volt-amerikai-first-lady-92-eves-volt.htmlMeghalt Barbara Bush, az Egyesült Államok egykori first ladyje. 92 esztendősen, kedden éjjel érte a halál. News--Egymásnak esett VV Fanni családjának ügyvédje és B. László volt ügyvédjehttp://www.life.hu/news/20180414-egymasnak-esett-vv-fanni-csaladjanak-ugyvedje-lichy-jozsef-es-b-laszlo-volt-ugyvedje.htmlAhogy már írtunk róla, névtelen levelet juttattak el a Fókusz szerkesztőségébe VV Fanni halával kapcsolatban. Fanni családjának ügyvédje, dr. Lichy József szerint az eset nem véletlen, sőt, a védő a nyilatkozatában azt sejteti, hogy a gyanúsított, B. László köréből származik az iromány. News--Ragyogó napsütés várható vasárnaprahttp://www.life.hu/news/20180407-ragyogo-napsutes-varhato-vasarnapra-idojaras.htmlA következő napokban csak néha zavarhatja meg a ragyogó napsütést kisebb zápor, zivatar - olvasható a Köpönyeg.hu előrejelzésében. NewsOrigoTizennégy fiatal hokis halt meg egy balesetben pénteken este Kanadábanhttp://www.life.hu/news/20180407--tizennegy-fiatal-hokis-halt-meg-egy-balesetben-penteken-este-a-kanadai-saskatchewan-tartomanyban.htmlTizennégyen meghaltak abban a buszbalesetben, ami magyar idő szerint pénteken este történt a kanadai Saskatchewan tartományban - írja a Metro. Az áldozatok azonosítása még tart, a hozzátartozók a közeli templomban várakoznak. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.