Medveczky Ilona sokáig gondolkodott, hogy kire hagyja vagyonát, hiszen nincs élő rokona. Végül 77. születésnapján megírta a végrendeletét.

Mint arról korábban már beszámoltunk, tavasszal végre felemelték Medveczky Ilona nyugdíját. Ennek ellenére továbbra sem él luxusban a művésznő, de legalább van egy gyönyörű háza, amiért korábban keményen megdolgozott.

Mivel nem született soha gyermeke, ma már nincs élő rokona, ezért az utóbbi időben rengeteget törte azon a fejét, hogy kire hagyja vagyonát. Bár voltak olyanok, akik rokonuknak adták ki magukat, mindegyikükről kiderült, hogy csalók.

Medveczky Ilona megírta végrendeletétForrás: Polyak Attila

A hot! magazinnak most elárulta, nem fél a haláltól, ugyanakkor nem szeretné, ha később elherdálnák élete munkáját. Épp ezért 77. születésnapján megírta a végrendeletét.

A házam, illetve a telkem, ami a főváros egyik kiemelt övezetében fekszik, árverezésre kerül majd a halálom után. Ezzel egy nagyon kedves, régi barátomat bíztam meg. Az otthonom eladásából befolyt összeg ötven százaléka kutyamenhelyeknek megy. Erről egy állatorvos gondoskodik majd, aki egy életen át segített a kutyáimnak, amikor betegek voltak. A pénz másik felét pedig művészeti célra szeretném fordítani. Úgy rendelkezem, alapítsák meg a Medveczky Ilona-díjat. Szeretném, hogy ezt minden évben a legtehetségesebb táncművésznek ítéljék oda" - árulta el.