Kulka János búcsúzik a színészettől

Forrás: Lokál -
búcsú Kulka János visszavonulás színészet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bors úgy tudja, hogy az ország egyik kedvenc színésze, Kulka János nem vállal több szerepet. Kulka maga döntött így.

Kulka János 2016 tavaszán súlyos stroke-ot kapott, de mindent elkövetett a gyógyulás érdekében, és azért, hogy újra beszélni, járni tudjon. A mai napig gyógytornász és logopédus segíti a felépülését, de a lap úgy tudja, hogy még mindig nem tud tökéletesen beszélni és a színdarabokhoz szükséges koreográfiát megtanulni. Valószínű, hogy ezért döntött úgy: befejezte, nem áll többet színpadra.

Kulka János visszavonul a színészettől Forrás: Lokál


A Bors egy neve elhallgatását kérő nagynevű művésztől úgy értesült, hogy Kulka nem akarta meghosszabbítani a szerződését a Katona József színházzal:
"Az okokat szerintem nem kell keresni, János világéletében maximalista volt magával és a környezetével szemben is. A próbákon száztíz százalékon teljesített, a színpad számára szentély, ahova kizárólag összeszedetten, átszellemülten szabad belépni. A betegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg, nevezetesen, hogy a lehető legtökéletesebb alakítást nyújtsa. Tudom, mi, kollégái tudjuk, hogy János erős, mint egy szikla, és sosem adja fel. A visszavonulása talán annak a következménye, hogy akkor lesz hajlandó megint előbújni az önkéntes száműzetésből, amikor képes lesz a régi – magától elvárt – színvonalat produkálni. Mi ennek drukkolunk. A hazai színjátszásnak szüksége van egy ilyen kvalitású művészre, mint ő" - monda Kulka kollégája.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.