Nagy Feró elárulta, hogy a konyhában fogant a fia

Fotó: Mudra László - Origo -
fogantatás unoka fiú konyha Nagy Feró gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy Feró kendőzetlenül mesélt arról, hogyan is fogant meg annak idején egyik fia.

Nagy Feró mindig szabadszájúságáról volt ismert, ezért szinte már meg sem lepődtünk mostani kijelentésén. A Beatrice frontembere a Borsnak beszélt arról, imádja a nagypapa szerepet és egyáltalán nem bánná, ha fiainak több gyermeke is születne. Jó pár tanáccsal is ellátta már őket, elárulta nekik azt is, a lakás mely részében kell fogannia a kicsinek, ha kisfiút szeretnének... Náluk ugyanis ez korábban már bevált.

Azt vettem észre, hogy a fiaim is az én heves vérmérsékletemet örökölték, ezért úgymond megkapták az ukázt, hogy lehetne még egy-két unokám. Viccesen szoktam nekik mondani, hogy majd megsúgom nekik, hogyan kell lányt csinálni, mert imádnám, ha a következő unokám kislány lenne. Eddig mindig bejött, amit kért tőlem a nejem: amikor a drágám egy szőke, kék szemű, bongyor kisfiút szeretett volna, akkor tudtam, hogy erre biztosan a konyha lesz a legjobb hely" - árulta el az énekes.

Nagy Feró intim titkot osztott meg a nagyvilággal Fotó: Mudra László - Origo
Palya Bea megszólalt a válásáról: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180508-palya-bea-megszolalt-a-valasarol-video.htmlPalya Bea nyolc hónapja nem adott interjút, de Tatár Csillával kivételt tett: válásáról és új albumáról beszélt, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. TV + Sztárok--Csősz Boglárka luxusfeleség az első ember akar lenni a Marsonhttp://www.life.hu/sztarok/20180508-csosz-boglarka-luxusfeleseg-az-elso-ember-akar-lenni-a-marson.htmlA Feleségek luxuskivitelben előző adásában a feleségek egy része Dél-Afrikába utazott, ahol Csősz Boglárka meglepő terveiről mesélt. Elmondta: imádja a levegőt és a repülést, szeretne az első ember lenni a Marson. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoÉdesanyja megszólalt a Meghan Markle-t érő rasszista támadásokrólhttp://www.life.hu/sztarok/20180508-edesanyja-megszolalt-a-meghan-marklet-ero-rasszista-tamadasokrol.htmlMeghan Markle édesanyja lánya problémáit osztotta meg Oprah-val. Bennfentesek szerint a beszélgetés középpontjában a rasszista támadások álltak. TV + Sztárok--Várkonyi Andrea színésznő küzdelméről vallott kollégájahttp://www.life.hu/sztarok/20180508-varkonyi-andrea-szineszno-kuzdelmerol-vallott-kollegaja.htmlHosszan tartó betegség után távozott az élők sorából Várkonyi András, vagyis a Barátok közt Vili bácsijának lánya. Utolsó hónapjairól és küzdelméről kollégája vallott. TV + SztárokOrigoGömbölyödő pocakkal pózolt DJ Seherezádé: rajongói azt hitték, kisbabát várhttp://www.life.hu/sztarok/20180508-gombolyodo-pocakkal-pozolt-dj-seherezade-rajongoi-azt-hittek-kisbabat-var.htmlRengeteg rajongója gratulált DJ Seherezádénak a babához azután, hogy a lemezlovas feltöltött egy pocakos fotót. De vajon tényleg érkezik a trónörökös? TV + Sztárok--Tóth Andinak egymilliót ajánlott a szexért az egyik rajongójahttp://www.life.hu/sztarok/20180508-toth-andinak-egymilliot-ajanlott-a-szexert-az-egyik-rajongoja.htmlA 19 éves dögös énekesnő rengeteg pikáns üzenetet kap, sokan ajánlatot is tesznek neki: egyik rajongója egymilliót fizetne neki a szexért. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.