Tatár Csilla új műsorral térhet vissza a képernyőre

MTVA Tatár Csilla visszatérés képernyő műsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tatár Csilla másfél éve nincs már képernyőn, de a hírek szerint nemsokára visszatérhet. Állítólag egy új műsorral szeretne ismét bekerülni a tévébe, de ehhez az kell, hogy a próbaadás sikeres legyen.

Tatár Csillát tévében utoljára A Dal című műsorban láthattuk, azóta eltűnt a képernyőről. Csupán saját Youtube-sorozatában mutatkozott, de úgy tűnik, hogy most szeretne visszatérni a képernyőre, méghozzá egy egészen új műsorral. Ehhez azonban le kell forgatnia egy próbaadást, hogy lássák, működhet-e a dolog.

Tatár Csilla visszatérne a képernyőre "Forrás: Instagram - Tatár Csilla "

„Ez egy amolyan próbaadás, amelyben minden úgyanúgy történik, mint a rendes műsorban, de ilyenkor azt nézik meg, vajon tényleg működik-e a kamerák előtt is az a koncepció, amelyet papíron kitaláltak" – mondta a Blikknek egy bennfentes, de Tatár Csilla is ejtett már el interjúiban egy-két erre vonatkozó mondatot. "Dolgozom valamin, lebeg a levegőben egy fontos, új projekt, és már ott tartunk, hogy készül a költségvetési terv. Mert ez kell ahhoz, hogy forgass egy pilotot" - mondta egyszer Tatár Csilla. A lap felkereste az MTVA-t is a hírrel kapcsolatban, de nem reagáltak.

Marsi Anikó autóbalesetet szenvedett:a vétkes sofőr elhajtotthttp://www.life.hu/sztarok/20180531-marsi-aniko-autobalesetet-szenvedett-a-vetkes-sofor-elhajtott.htmlMarsi Anikó munkába menet ütközött össze egy busszal, de nem ő volt a hibás: egy harmadik kocsi miatt történt a baleset, de a vétkes sofőr elhajtott a helyszínről. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoSütő Enikő elárulta, mi történt Fenyő János családjával: elmenekültek az országbólhttp://www.life.hu/sztarok/20180531-suto-eniko-elarulta-mi-tortent-fenyo-janos-csaladjaval-elmenekultek-az-orszagbol.htmlSütő Enikő nagyon jó kapcsolatot ápolt Fenyő Jánossal és a médiamogul feleségével is. A modell elárulta, mi történt velük azután, hogy az üzletembert brutálisan meggyilkolták. TV + Sztárok--Állítják: több úszólánnyal is viszonya lehetett Shane Tusupnakhttp://www.life.hu/sztarok/20180531-allitjak-tobb-uszolannyal-is-viszonya-lehetett-shane-tusupnak-ezert-sokallt-be-hosszu-katinka.htmlA múlt héten robbant a bomba: tényleg évet ért Hosszú Katinka és Shane Tusup házassága. Előbb az úszónó jelentette be, hogy házasságukat nem tudják rendbehozni, majd Tusup tett közzé nyílt levelet, amelyben azt állítja, felesége megcsalta úszótársával, Dudás Dániellel. Néhány nap múlva már arról is lehetett olvasni, hogy Shane egyrészt durván bánt Katinkával, másrészt ő is kikacsintott a kapcsolatból és egy úszóedzővel volt viszonya, amire felesége rájott. TV + SztárokOrigoRégóta gyengéd érzelmeket táplálhatott Hosszú Katinka iránt Dudás Dánielhttp://www.life.hu/sztarok/20180531-regota-gyenged-erzelmeket-taplalhatott-hosszu-katinka-irant-dudas-daniel-uszo.htmlAhogy írtunk róla, Dudás Dániel kapott hideget-meleget, amikor kiderült: összejött Hosszú Katinkával. Az úszót közösségi oldalain is támadták: mára azonban eltávolította a gyalázkodó kommenteket. TV + SztárokOrigoHavas Henrik visszavonul a televíziózástólhttp://www.life.hu/sztarok/20180531-havas-henrik-visszavonul-a-televiziozastol-konyvet-ir.htmlHavas Henrik úgy döntött. visszavonul a nyilvánosság elől. A tévés tavaly tűnt el az ATV képernyőjéről, miután nem hosszabbították meg a szerződését. Az ok: Baukó Éva azzal vádolta meg, hogy egykori főnöke zaklatta. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huDroggyanú miatt kapcsolták le a reptéren az Irigy Hónaljmirigy sztárjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180530-droggyanu-miatt-kapcsoltak-le-a-repteren-az-irigy-honaljmirigy-sztarjat.htmlTörött bordák, balhé a reptéren, verejtékben úszó tanítványok – ki gondolná, hogy különleges hobbijaik miatt milyen nem mindennapi szituációkba keverednek az Irigy Hónaljmirigy tagjai! Molnár Imi, Papp Feri és Sipos Tomi olyannyira komolyan veszik hobbijaikat, hogy bármire képesek a cél érdekében. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.