Gyilkossági kísérletért kell felelnie Ryan O'Neal fiának

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Charley Gallay -
Ryan ONeal gyilkossági kísérlet fiúgyermek Farrah Fawcett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyilkossági kísérlet és testi sértés miatt vádat emeltek Ryan O'Neal és a néhai Farrah Fawcett fia ellen.

A Los Angeles-i rendőrség közlése szerint a 33 éves Redmond O'Neal májusban öt súlyos bűntettet követett el, köztük megkéselt két embert Los Angelesben - adta hírül az ABC News. Az ügyészség pénteken emelt vádat ellene, július 10-én kell megjelennie a bíróság előtt.

Redmond O'Neal (középen) és Ryan O'Neil a Farrah Fawcett Alapítvány estjén 2017-ben Forrás: AFP/2017 Getty Images/Charley Gallay

Redmond O'Neal a vádirat szerint egy idegennel összeszólalkozott május 3-án és többször megütötte őt, majd másnap megkéselt egy férfit. Ugyanazon a napon találtak egy másik megkéselt férfit egy medencében, a videokamera rögzítette felvétel szerint O'Neal a bűncselekmény közelében volt. A következő nap a vádlott verekedésbe keveredett egy kávézóban, és a személyzetet késsel fenyegette meg. Május 8-án vették őt őrizetbe fegyveres rablás miatt Santa Monicában. O'Nealt kábítószer-birtoklásával is vádolják.

A hollywoodi sztárok fia tinédzser kora óta drog- és alkoholproblémákkal küzd. Akkor is börtönben ült, amikor édesanyja, Farah Fawcett 2009 júniusában mellrákban meghalt. Redmond O'Neal örökölte a színésznő több millió dolláros vagyonának nagy részét.

Ezrek fejezik ki részvétüket: gyászol Heidi Klumhttp://www.life.hu/sztarok/20180610-ezrek-fejezik-ki-reszvetuket-gyaszol-heidi-klum.htmlOsztoznak a rajongói Heidi Klum fájdalmában. A szupermodell közösségi oldalán számolt be az őket ért veszteségről. TV + SztárokEzzel nyugtatta meg Harry herceg feleségét, Meghan Markle-thttp://www.life.hu/sztarok/20180610-ezzel-nyugtatta-meg-harry-herceg-feleseget-meghan-marklet.htmlEgy szájról olvasó szakember elárulta, mit mondott Harry herceg aggódó feleségének, Meghannak legutóbbi hivatalos megjelenésükön. TV + Sztárok--Megszólalt David Beckham állítólagos szeretőjének apjahttp://www.life.hu/sztarok/20180610-megszolalt-david-beckham-allitolagos-szeretojenek-apja-valas.htmlPár napja röppent fel a hír, miszerint válófélben van a Beckham házaspár. Az ok pedig az, hogy David megcsalta feleségét. Most megszólalt az állítólagos szerető apja.TV + Sztárok--Cseke Katinka: "Én nem vagyok szingli"http://www.life.hu/sztarok/20180610-cseke-katinka-nem-tartja-magat-szinglinek.htmlCseke Katinka Várkonyi Andrea Műsorában, a Micsoda Nők!-ben tisztázta, hogy mi is az ő státusza jelenleg.TV + SztárokOrigoA szexi időjóst élő adásban billentették fenékbe férfi kollégái: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180610-a-szexi-idojost-elo-adasban-billentettek-fenekbe-ferfi-kollegai-video.htmlMexikó egyik legszexibb időjósa, Yanet Garcia élő adásban pucsított be, majd kollégái jól fenékbe is billentették a hölgyet. TV + SztárokOrigoAlig takar valamit a bikini: szexi fotót posztolt Müller Attila felesége, Larion Zoéhttp://www.life.hu/sztarok/20180610-alig-takar-valamit-a-bikini-szexi-fotot-posztolt-muller-attila-felesege-larion-zoe.htmlMüller Attila felesége, Larion Zoé már jó ideje edz, aminek meg is van az eredménye. Büszke lehet a testére.TV + Sztárok--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.