Már legalább hatvan ember vesztette életét a görögországi erdőtüzekben, még az autópályán utazók is estek áldozatul a pusztító tűznek.

Óriási erdőtüzek tombolnak Athén közelében, az embereket folyamatosan menekítik, a tűzoltóság és a katonaság megfeszített küzdelmet folytat a lángok ellen, de a halálos áldozatok száma csak nő. A halálos áldozatok száma folyamatosan nő, már meghaladta a hatvanat" – mondta Rafina kikötőváros polgármestere, Evangelosz Burnusz polgármester.

Mati, 2018. július 24.Forrás: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

A Reuters hírügynökség korábbi jelentése szerint legalább hét ember égett halálra az Athéntól nagyjából 30 kilométerre fekvő Mati település egyik autópályáján. Egy szemtanú legalább négy megégett holttestet látott az úton: egy embert egy kocsiban, egy másikat egy jármű alatt, két áldozatot pedig egy motorbiciklin ért utol a vég. A görög egészségügyi minisztérium további három halálos áldozatról számolt be.

A Reuters jelentése szerint a szerencsétlenül jártak Mati tengerpartjára igyekeztek a gyorsan terjedő tűzvész elől. Médiaértesülések szerint számos ember Mati környékén a tengerparti Rafinába menekült, hogy a tenger mellett leljen menedéket. A görög parti őrség közlése szerint Rafina tengerparti városban is vannak halálos áldozatok, és legalább tíz, a lángok elől a tengerre kihajózott külföldi turistának nyoma veszett. A dpa német hírügynökség jelentése szerint a tüzek elérték a város központját, ami több száz embert kényszerített menekülésre a tengerpart irányába – írja az MTI.