Ahogy megírtuk, nem hosszabbított szerződést az RTL Klub A tanár egyik főszereplőjével, Ubrankovics Júliával. A színésznő arról beszélt, hogy megtörték a karrierjét, később pedig így fogalmazott: "ha kussolsz, még lehet, hogy kapsz valami munkát, ha szembeszállsz velük, akkor viszont háborút indítanak, és véged". Az ügyben az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter is megszólalt, és azóta az is kiderült, a csatorna beperli Ubranovicsot. 

"Megtörték a karrierem, itt maradtam munka nélkül. Most keresgélhetek, gondolkodhatok, hogy mi legyen velem októberig" – jelentette ki a Blikknek Ubrankovics Júlia, aki több olyan utalást is tett A Tanár című sorozat folytatásával kapcsolatban, amelyet feltehetően nem lett volna szabad. Volt munkaadója szerint ugyanis Ubrankovics megszegte a szerződését, amit jogi úton kívánnak megtorolni.

Forrás: Origo

„Szerződésszegés történt, amelyek okán jogi lépésekre kényszerül a csatorna. A televíziós sorozatok mindegyikében előfordul, hogy egy-egy karakter története véget ér. Még Magdi anyussal is ez történt a Barátok köztben, pedig másfél évtizednél is tovább volt az életünk része. A folytatásra vonatkozó információk azonban bizalmasak, hiszen a sorozat utolsó epizódja úgy fejeződött be, hogy a néző izgulhatott, vajon beteljesedik-e a két tanár szerelme vagy sem. Többek között ezt a kellemes izgalmat vették el a sorozat rajongóitól" – válaszolta a lap kérdésére az RTL Magyarország marketing- és kommunikációs igazgatósága.

A Blikk megkérdezteUbrankovics Júliát, mit szól a fejleményekhez, ám azt mondta, amíg nem kap hivatalos értesítést a per kezdetéről, nincs mit mondania.