Anyagi gondokkal küzd Pártos Csilla, Pécsi Ildikó volt menye: nem tudja taníttatni fiát

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA -
tandíj Pécsi Ildikó Pártos Csilla anyagi gondok lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pártos Csilla egyelőre nem látja, miből fogja kifizetni fia egyetemi tandíját. Rosszul áll anyagliag, a pereskedés kezdete óta ugyanis nem dolgozott.

Pártos Csilla már kiköltözött a rózsadombi lakásból, amit Pécsi Ildikó visszaperelt tőle. Fia azonban még minidg ott lakik, rá nem vonatkozik a kilakoltatás. Az ingatlanban majdnem 20 évig laktak, ám miután Pécsi Ildikó fia, Csaba elhagyta a családját, a lakás a színésznő nevére került. Pártos a lakás felújításában is részt vett, azt állítja, nem tette tönkre.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó is anyagi gondokkal küzdenek a pereskedés miatt Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA

"Elképesztőnek tartom az egészet. Hogyan lehetne egy lakást felújítással tönkretenni? És miért tettem volna ilyet? Hiszen nem én váltam el, nem én mentem el. Továbbra is itt akartam élni a fiammal együtt. Sajnálom, hogy a volt anyósom ilyen nehéz helyzetben van anyagilag, bár biztosan nem miattam, hiszen én és a fiam, a per kezdete óta egy forintot sem kaptunk. Én folyamatosan dolgozom, de most sem látom, hogy fogom kifizetni a fiam szeptemberi tandíját" - mondta a Borsnak Pártos Csilla. Hozzátette, nagyon sajnálja, hogy a volt családjával nem tudák megőrizni a szeretetet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.