KERO bejelentette, hogy indul az Operettszínház főigazgatói posztjáért, pályázatához Kálmán Imre operettjeiről ismert zeneszerző lányának a támogatói levelét csatolta. Kálmán Yvonne felháborodott, ugyanis a történtek fényében ő már nem támogatná a rendezőt.
Kerényi Miklós Gábor pályázatot nyújtott be az Operettszínház főigazgatói álláshelyére, ezekhez a dokumentumokhoz csatolta Kálmán Yvonne - aki az operett atyjának, Kálmán Imrének a lánya -támogatói levelét, melyet öt évvel ezelőtt írt. A Blikk utolérte őt, aki felháborodását és megdöbbenését fejezte ki.

"Igen, én írtam ezt a levelet, de öt évvel ezelőtt. Azóta nagyon sok minden megváltozott, sok minden kiderült. KERO rengeteg embert tett tönkre, úgy kezelte a színházban a dolgozókat, mintha börtönben lennének. Hogy lehet megütni valakit? Ő maga ismerte el, hogy megtette, és nem érzi, hogy ez mennyire gyalázatos dolog. KERO hazudik, úgy tesz, mintha most is támogatnám, pedig egy éve nem is beszéltünk. Előtte is csak vitatkoztunk, mert hiába kértem, hogy változtasson apám darabjainak rendezésén, nem tette. A Csárdáskirálynőt is úgy rendezte meg, hogy az a harcról, a háborúról szól, mert ő maga is mindig háborúzott mindenkivel. Örülök is, hogy a mostani igazgató, Lőrinczy György levette a műsorról, bár nagy veszteség. Remélem, újrarendezik majd, így visszakerül" - mondta Yvonne, aki a rendező Facebook-oldalán is közölte a pályázat bejelentése alatt, hogy nem támogatja őt, és felszólította arra is, ne használja a Kálmán nevet. KERO azonban nem érti Kálmán Yvonne nyilatkozatát.
Nem vagyok hazug, ezt visszautasítom. A dolgozatban egyértelműen jelzem, hogy az ajánlás 2013-ból való! Egyébként a Csárdáskirálynő 2008 óta volt műsoron abban a rendezésben, amelyet Kálmán Yvonne most kifogásol, és rengeteg próbámon jelen volt. Ezek után 2013-ban írt nekem egy ajánlólevelet, amelyben varázslónak és csodálatos embernek nevez, és megköszöni, hogy szobrot állítottam az édesapjának. Mégis mi történt 2013 és 2018 között? Mi változott meg azóta, ami visszamenőleg semmissé tenné a 13 évnyi közös siker utáni állítást? Továbbra is nagy tisztelője vagyok Kálmán Yvonne-nak" - mondta KERO.