A szakértő szerint Eva Rezesovát megkereshetik rabtársai rokonai

Fotó: Polyák Attila - Origo -
börtön rab halálos baleset Eva Rezesova
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Büntetése kétharmadának letöltése, azaz 6 év után szabadulhatott a 2012-ben halálos balesetet okozó szlovák milliomosnő, Eva Rezesová. Egy szakértő szerint azonban nem lélegezhet fel teljesen, hiszen rabtársai rokonai felkereshetik. 

Nehéz lesz visszatérnie az anyaszerepbe Eva Rezesovának Fliegauf Gergely kriminológus szerint. Úgy véli, hiába látogatták gyakran gyermekei, számos élethelyzetből kimaradt. A szlovák milliomosnő még 2012-ben okozott az M3-as autópályán halálos közúti balesetet. Példás rabként viselkedett, így kedden büntetése kétharmdának letöltése, azaz 6 év után szabadulhatott Budapesten.

Eva Rezesovát édesanyja és kisebbik lánya várta szabadulásakor Fotó: Polyák Attila - Origo

A kriminológus szerint nemcsak ez nehezíti Rezesová napjait. "A zárkatársak úgymond „átvilágítják" az emberek hátterét, de Rezesová esetében erre nyilván nem volt szükség. Ilyen esetekben gyakori, hogy a korábbi társak odaküldik az ismerőseiket a már szabadult társuk családjához, hogy pénzért kuncsorogjanak. Nehéz őket levakarni" - mondta a Borsnak a szakértő. Hozzátette: a rabok akkor érezhetik magukat fizikai biztonságban, ha közel engedik magukhoz társaikat.

A lap arról is beszámol, hogy a milliomosnőt egy zavaros múltú szlovák üzletasszony készül szárnyai alá venni, aki politikai pályát is befutott, szerepelt valóságshow-ban, majd csalásért ült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.