Vasárnapi boltzár: így vélekednek a magyar vásárlók

vásárlás vasárnap boltzár zár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vasárnapi boltzár kérdése még mindig megosztó, a dolgozók egy része szeretné a zárvatartást, de úgy tűnik, nem terveznek módosítást az ügyben. A vásárlók véleménye is kiderült, ők így vélekednek.

A vasárnapi boltzár mellett kezdtek el kampányolni a kereskedők, legalábbis egy részük. A Kereskedelmi Független Dolgozók Szakszervezete postára adta levelét a boltzárról, mely szerintük társadalmilag és gazdaságilag is indokolt: úgy vélik, ezzel megoldható lenne a munkaerőhiány – írja a Magyar Idők. Úgy tűnik azonban, hogy nem terveznek jogszabály-módosítást az ügyben, és nem is minden kereskedő ért egyet a zárvatartás pozitív hatásaival.

Még mindig megosztó a vasárnapi boltzár Forrás: MTI/Czeglédi Zoltán

A Blikknek nyilatkozó fehérneműboltos szerint azonban ez nem jó megoldás: a bérleti díj ugyanis nem csökkenne, az alkalmazottak bére sem, azonban kiesne a vasárnapi bevétel.
Török Zoltán közgazdász pedig úgy véli, meg kell hagyni a döntést a boltoknak: akinek megéri, az nyisson ki, akinek nem, az pedig zárjon be vasárnap. Szerinte nincs értelme beavatkozásnak, a munkaerőhiányt pedig nem oldaná meg a boltzár.

De hogyan vélekednek a vásárlók?

A lap felmérése szerint olvasóik 76 százaléka nem támogatja a zárvatartást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.