Eljöhet a világvége: megszületett a tízedik vörös tehén

Forrás: Youtube/Temple Institute -
világvége vörös prófécia tehén
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szakértők egyelőre még vizsgálják a vörös tehenet, de ha megfelel a kritériumoknak, akkor eljöhet a világ vége. 

Az izraeli Templom Intézetnek sikerült véghezvinni céljukat, vagyis a teljesen vörös tehén kitenyésztését, amely azért fontos számukra, mert ez hozza el a világvégét egy prófécia szerint. Annak idején a vörös tehénnek fontos jelentőség volt: égő áldozatként annak a hamuja tisztította meg a főpapot a világi bűnöktől, aki csak ezután léphetett be Salamon templomának legszentebb helyére, ahol beszélhet istennel. Összesen kilenc áldozati tehénről tudnak, és lehet, hogy most megszületett a tízedik.

Megszületett a tízedik vörös tehén Forrás: Youtube/Temple Institute

Salamon templomát lerombolták kétszer is, de azt tervezik, hogy újraépítik, ám ehhez elengedhetetlen a vörös tehén. A Templom Intézet már évek óta dolgozik azon, hogy megszülethessen, erre a célra létrehoztak egy farmot is, és úgy néz ki, most sikerült nekik - írja a Daily Star. A szakértők azonban még vizsgálják az állatot, hogy eldöntsék, alkalmas jelölt lehet-e ere a nemes feladatra...

4 méteres fémrúd szúrta át a kínai férfi testét, a mentés közben nyugodtan mobilozotthttp://www.life.hu/news/20180910-4-meteres-femrud-szurta-at-a-kinai-ferfi-testet-a-mentes-kozben-nyugodtan-mobilozott.htmlEgy bizarr baleset közvetkeztében egy négy méteres fémrúd szúrta át egy sofőr testét Kínában. A mentés közben folyamatosan a mobiltelefonján pötyögött, a róla készült videó felrobbantotta a netet. NewsOrigo16 éves korára 100 férfivel szexelt a kamaszlányhttp://www.life.hu/news/20180910-16-eves-korara-100-azsiai-ferfivel-toltotte-az-ejszakat-egy-lany.htmlProstitúcióróra kényszerítettek egy lányt 13 éves korától kezdve: 16 éves korára már 100 ázsiai férfivel közösült, egyiküktől gyermeke is született. Úgy érzi, elvették a gyermekkorát. NewsOrigoSoroksári gyilkosság: tette után összekarmolt arccal látták a hajléktalan gyanúsítottathttp://www.life.hu/news/20180910-soroksari-gyilkossag-tette-utan-osszekarmolt-arccal-lattak-a-hajlektalan-gyanusitottat.htmlEgy negyvenéves börtönben ülő férfit gyanúsítanak a 2013-as soroksári gyilkosság elkövetésével. Kiderült, hogy az illetőt szemtanúk látták még a környéken a tette után: össze volt karmolva az arca. NewsThinkstockTöbbfelé 30 fok körüli maximumokra kell számítani a jövő hétenhttp://www.life.hu/news/20180909-tobbfele-30-fok-koruli-maximumokra-kell-szamitani-a-jovo-heten.htmlA következő napokban is marad a napsütéses, nyáriasan meleg idő. Helyenként akár 31 fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.NewsAFPBorzalmas baleset történt az 51-es főúton: négyen meghaltakhttp://www.life.hu/news/20180909-borzalmas-baleset-tortent-az-51es-fouton-negyen-meghaltak.htmlHárom autó ütközött az 51-es főúton Apostag közelében, a dunaegyházi lejárónál vasárnap délután - írja a Ripost. Négyen vesztették életüket.NewsOrigoÁrokba hajtott egy busz Lébénynél, tömegszerencsétlenség okozása miatt nyomoznakhttp://www.life.hu/news/20180909-arokba-hajtott-egy-busz-lebenynel-tomegszerencsetlenseg-okozasa-miatt-nyomoznak.htmlSzombat este árokba hajtott egy busz az M1-es autópályán Lébény térségében, a 140-es kilométernél, a főváros felé vezető oldalon, a buszon mindenki megsérült. A rendőrség tömegszerencsétlenség okozása miatt indított büntetőeljárást - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.