Vallomásra készül a soroksári gyilkosság gyanúsítottja, R. Szilveszter, akit a rendőrség már több órán keresztül faggatott a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban, ám az jegyzőkönyvezhető vallomást nem tett .Az öt éve börtönben ülő R.-t dr. Lichy József képviseli.

"Várom, hogy minél hamarabb megkapjam az összes, az ügyben készült hivatalos papírt a rendőrségtől. Leginkább a DNS-vizsgálat eredményére vagyok kíváncsi. Ha meggyőződtem arról, hogy valóban egyezés van védencem mintája és az áldozat holttestén talált maradványok között, akkor mindenképpen vallomást fogunk tenni arra vonatkozólag, hogy minként kerülhetett DNS-e az áldozat testére" - mondta dr. Lichy József a Blikknek. 

 R. Szilveszter hosszabb ideje súlyos betegségben szenved.

"Az már biztos, hogy meg kell operálni, csak a beavatkozás időpontja kérdéses még. A betegségének laikus számára is látható jelei vannak, többet azonban erről nem kívánok mondani. Mivel egy nagyon súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják, még a kórházon belül is a legszigorúbb szabályok vonatkoznak rá: a bilincset egyetlen percre sem veszik le róla, és több őr is kíséri, bárhova megy az intézményen belül. Ez azonban teljesen szabályos, neki sincs kifogása ellene" - magyarázta a védő.