Nem biztos, hogy megerőszakolták a meggyilkolt soroksári futó nőt

Forrás: Bors/Fejér Bálint -
gyilkosság R. Szilveszter tragédia soroksári futónő futó Soroksár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb és újabb részletek derülnek ki a 2013-ban megölt soroksári kocogó ügyével kapcsolatban. A gyanúsított, R. Szilveszter ügyvédje most átlapozta az összes aktát, melyben azt írták, az áldozatot nem erőszakolták meg. 

Még 2013-ban gyilkolták meg Gyurik Krisztinát, a soroksáron kocogó nőt. Ahogy tegnap megírtuk: a gyanúsítottnak, R. Szilveszternek a gyilkosság idején már börtönben kellett volna ülnie, csak nem volnult be. Körözték.

A gyanúsított ügyvédje, dr. Lichy József átlapozta az eddig keletkezett több ezer oldalnyi aktát, és meglepő dolgora bukkant. Azt mondja, hogy az orvosszakértő véleménye szerint Gyurik Krisztinát bestiális támadója nem erőszakolta meg.

Kocogás közben gyilkolták meg Gyurik Krisztinát Forrás: Bors/Fejér Bálint

"A szakértő ezen megállapítása rengeteg kérdést felvet az üggyel kapcsolatban. Eddig ugyanis az indíték egyértelműen a szexuális erőszak volt, így azonban ez a továbbiakban már nem igaz" - mondta dr. Lichy József a Blikknek.

A lap úgy tudja, hogy az édesanya holttestén több helyen megtalálták az elkövető vérét és izzadtságát, ondót azonban csak a személyes holmijain találtak.

Angliában 40 éven keresztül rabszolgaként tartottak egy férfithttp://www.life.hu/news/20181004-angliaban-40-even-keresztul-rabszolgakent-tartottak-egy-ferfit.htmlFeltehetőleg 40 éven át volt rabszolga az a a férfi, akit egy bejelentés után sikerült kiszabadítani Angliában: az áldozatnak egy apró fészer volt a lakhelye, amelyben semmi más nem volt csak egy szék, és egy takaró. NewsOrigoÖsszeszedtük kedvenc állati Insta-sztárjainkat az állatok világnapja alkalmábólhttp://www.life.hu/news/20181004-osszeszedtuk-kedvenc-allati-instasztarjainkat-az-allatok-vilagnapja-alkalmabol.htmlAz állatok lehetnek viccesek, aranyosak, furcsák, sőt még flegmák is. Egy biztos: nagyon szerethetők. Az állatok világnapja alkalmából összeszedtük a kedvenc állati Insta-sztárjainkat, akik minden nap mosolyt csalnak az arcunkra. News--Sikeres üzletasszony elárulta, hogyan kell felszedni a gazdag nőkethttp://www.life.hu/news/20181004--sikeres-uzletasszony-elarulta-hogyan-kell-felszedni-a-gazdag-noket.htmlUgyan még mindig az a sztereotípia, hogy a nők keresnek maguknak gazdag férfit, pedig ez azért már fordítva is előfordul. Egy sikeres üzletasszony most tanácsokkal látta el azokat a férfiakat, akik pénzes nőkre hajtanak. NewsOrigoKellemes őszi idő várható a hétvégérehttp://www.life.hu/news/20181004-kellemes-oszi-ido-varhato-a-hetvegere-oktober-idojaras.htmlThinkstockKét hétre bezár holnaptól a Déli pályaudvar, kezdődik a felújításhttp://www.life.hu/news/20181003-ket-hetre-bezar-holnaptol-a-deli-palyaudvar-kezdodik-a-felujitas.htmlFelújítás miatt bezár a Déli pályaudvar október 4. szerdától október 17-ig. Íme a legfontosabb tudnivalók a közlekedéssel kapcsolatban. News--Kizuhant egy frissen műtött nő az Országos Onkológiai Intézet ablakánhttp://www.life.hu/news/20181003-kizuhant-egy-frissen-mutott-no-az-orszagos-onkologiai-intezet-ablakan.htmlMásnap hazamehetett volna a kórházból, ám éjszaka kizuhant az ablakon Sztojka Izabella édesanyja. Az eset körülményeit még vizsgálják. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.