Mihalik Enikő saját baba mellett örökbe szeretne fogadni egy árvát: párja ellene van

örökbefogadás Mihalik Enikő családalapítás szupermodell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mihalik Enikő 31 évesen elérkezettnek látja az időt, hogy családot alapítson párjával. Míg a modell örökbefogadta, párja saját kisbabára vágyik.

Kis árvát szeretne örökbefogadni Mihalik Enikő, ám párja saját gyereket szeretne. Egyelőre még nem jutottak dülőre.

Mihalik Enikő a 2016-os cannes-i filmfesztiváon Forrás: AFP

"31 éves vagyok, és sokszor eszembe jut ez a téma, de sokat vívódom. Nagyon szeretnék édesanya lenni, de egyre erősödik bennem az érzés, hogy a szeretetemet megosszam egy olyan gyermekkel, akinek nem adatott meg, hogy családban nőjön fel. Szeretnék örökbe fogadni" - mesélte a modell, majd hozzátette, hogy párja másképp gondolja:

"Ő nagyon szeretne saját babát, s természetesen nekem is vágyam, hogy átéljem az anyaság minden szépségét, ezért most egyezkedem vele abban, hogy vállaljunk egy saját gyermeket, aztán pedig örökbefogadás útján bővítsük tovább a családot. Annyi nehéz sorsú pici van, önzőségnek tartanám, ha nem segítenék rajtuk" - mesélte a Blikknek Enikő.

Fenyő Iván révbe ért: komolyan tervez 11 évvel fiatalabb szerelmévelhttp://www.life.hu/sztarok/20181006-fenyo-ivan-revbe-ert-komolyan-tervez-11-evvel-fiatalabb-szerelmevel.htmlFenyő Iván 11 évvel fiatalabb szerelmével komolyan tervez, vele akarja leélni az életét.TV + SztárokOrigoSchobert Lara Ábel Anitának mesélte el: nehezen kezelhető mostanábanhttp://www.life.hu/sztarok/20181006-schobert-lara-abel-anitanak-meselte-el-nehezen-kezelheto-mostanaban.htmlSchobert Lara Ábel Anitának adott interjút, amiben őszintén mesélt életéről. Elárulta, hogy a közelmúltban nehezebb időszakot élt meg, de támogató családja ezen is átsegítette.TV + SztárokKiszel Tünde Snapchat filterrel úgy néz ki, mint Cicciolina: még a melleit is kitettehttp://www.life.hu/sztarok/20181006-kiszel-tunde-snapchat-filterrel-ugy-nez-ki-mint-cicciolina-meg-a-melleit-is-kitette.htmlKiszel Tünde Snapchat filtert használt és Cicciolina lett belőle.TV + SztárokOrigoCaitlyn Jenner transznemű barátnője elárulta, hogy kapcsolatuk nem romantikushttp://www.life.hu/sztarok/20181006-caitlyn-jenner-transznemu-baratnoje-elarulta-hogy-kapcsolatuk-nem-romantikus.htmlCaitlyn Jenner életének átalakulása óta az egyik legfontosabb szereplője Sophia Hutchins, aki most először nyilatkozott kapcsolatukról. TV + Sztárok--Vajna Timi még a spagettit is erotikusan eszi: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181006-vajna-timi-meg-a-spagettit-is-erotikusan-eszi-foto.htmlVajna Timi minden fotója tiszta erotika: még a spagettit is úgy eszi, mintha szexi játékszer lenne. TV + SztárokOrigoBaji Balázs elárulta Hosszú Katinka titkáthttp://www.life.hu/sztarok/20181005-baji-balazs-elarulta-hosszu-katinka-titkat.htmlA 2000-es sydney-i Olimpia úszó sztárja, az angolna becenévre is hallgató Eric Moussambani az első magyar úszó Világkupán különböző sportágak szupersztár sportolóival versenyzett. A sztárfutamon ott volt többek közt a téli Olimpia magyar aranyérmes sztárja, Liu Shaolin Sándor, valamint a tavalyi év sportolója, a gátfutó Baji Balázs is, aki megnyerte a versenyt. Mestere pedig nem más volt, mint Hosszú Katinka. Balázs a Life.hu-nak nyilatkozott a sztárfutam után, többek közt Katinka titkáról. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.