Gregor Bernadett szörnyűnek érezte a korkülönbséget: öregnek érezte magát férje mellett

Forrás: Csudai Sándor - Origo -
TV2 Gregor Bernadett Sztárok és párok válás műsor szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma este szerepel a TV2 képernyőjén Gregor Bernadett és exférje, Szarvas Attila. A műsort még márciusban vették fel, akkor úgy tűnt, hogy minden rendben van köztük, ám a jegygyűrűjüket már akkor sem viselték - írja a Bors.

A legnagyobb titokban ért véget Gregor Bernadett és Szarvas Attila házassága. Szakításukról közelményben értesítette a férj a nagyközönséget, ám a konkrét okokról azóta sem tudni.

Gregor Bernadettet zavarta a korkülönbség Forrás: Csudai Sándor - Origo

A TV2 Sztárok és párok adásában ma este láthatjuk a két színészt még házaspárként, ráadásul a legnagyobb harmóniában. Bernadett azonban különös dologról számolt be, aminek lehet köze a szakításhoz. Elmondta, mennyire zavarja a köztük lévő korkülönbség.
"Attilával két és fél év van köztünk, én vagyok az idősebb. Ez pedig borzasztó. Nekem ez szörnyű volt, még sírtam is miatta. Teljesen kiborultam, hogy öreg vagyok" - mondta a 46 éves színésznő.

A műsort még márciusban vették fel, amikor kapcsolatuk megromlásáról még senki sem hallott. Jegygyűrűt azonban sem a férj, sem a feleség nem viselt. Berni ezt azzal magyarázta, hogy túl nagy macera a próbáknál és bemutatóknál állandóan levenni az ékszert.

Várkonyi Andrea: "Ki tudom elemezni, mi történik velem érzelmileg"http://www.life.hu/sztarok/20181011-varkonyi-andrea-ki-tudom-elemezni-mi-tortenik-velem-erzelmileg.htmlAz egész országot Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor szakítása foglalkoztatja. 12 év után váltak el útjaik, idén nyáron költöztek szét. Közös lányukat Nórit továbbra is közösen nevelik, egymással is baráti viszonyt ápolnak. A Borsnak Andrea most arról számol be, hogyan dolgozza fel pszichológusként azt, ami velük történt.TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoPirner Alma szexi táncot lejtett az Instagramon: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20181010-pirner-alma-szexi-tancot-lejtett-az-instagramon.htmlPirner Alma idomaival nem csak férjének okoz boldogságot, hanem a követőinek is: szexi táncot lejtett Instagramon. TV + SztárokOrigoA fül körül kialakult pattanások bizonyos szervi problémára utalhatnakhttp://www.life.hu/sztarok/20181010-a-ful-korul-kialakult-pattanasok-bizonyos-szervi-problemara-utalhatnak.htmlElkerülhetetlen, hogy néha pattanások jöjjenek ki a bőrünkön, ám érdemes arra figyleni, hogy hol is látjuk őket a legsűrűbben. A fülön lévő pattanások például egy szervin probélmára utalhatnak. TV + SztárokThinkstockLe kellett állítani A legbátrabb páros forgatását: Tóth Andi rosszul letthttp://www.life.hu/sztarok/20181010-le-kellett-allitani-a-legbatrabb-paros-forgatasat-toth-andi-rosszul-lett.htmlEgy időre fel kellett függeszteni A legbátrabb páros című műsor forgatását, Tóth Andi ugyanis rosszul lett. TV + SztárokOrigoRubint Rékának fáj, hogy lánya, Lara nem akar tornáznihttp://www.life.hu/sztarok/20181010-rubint-rekanak-faj-hogy-lanya-lara-nem-akar-tornazni.htmlRubint Réka legnagyobb szívfájdalmáról vallott egy konferencián: sajnálja, hogy Larát nem érdekli a mozgás. TV + Sztárok--Váratlan fordulat a Survivorben: szigetet cseréltek a törzsekhttp://www.life.hu/sztarok/20181010-varatlan-fordulat-a-survivorben-szigetet-csereltek-a-torzsek.htmlOlyan fordulat történt a Survivorben, amire senki nem volt felkészülve: a két csapatnak szigetet kellett cserélnie. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.