Két nappal ezelőtt húzták ki a Dunából Dunakeszinél azt az autót, melyben egy ember maradványait is megtalálták. Úgy tűnik, hogy a maradványok évek óta a víz rabjai voltak, a rendőrség egy eltűnt személlyel is összefüggésbe hozta az esetet. 

Ahogy mi is megírtuk: Dunakeszinél egy járókelő szúrta ki a vízben lévő autóroncsot, amelyet a rendőrségnek sikerült kihúzni. Az autóban emberi maradványokat találtak. Egyelőre bűncselekményre utaló nyomra nem bukkantak. A rendőrség így most közigazgatási eljárásként vizsgálja az ügyet. 

"Annyira mélyen volt az iszapban, hogy le kellett vágni a tetejét, ettől kiment belőle a víz nagy része, és így már mozgathatóbb volt. A trélerre sem volt könnyű feltenni, először el is tört a kampó, csak másodjára sikerült ráakasztani" - idézte az egyik szemtanú szavait a Blikk

A nyomozás még tart a dunából kihúzott roncs kapcsánForrás: MTI/Mihádák Zoltán

A lap úgy tudja, hogy a rendőrség egy 2011-ben eltűnt személy ügyével kapcsolatban kereste az autót. Így az is elképzelhető, hogy a járműben az eltűnt személy maradványai voltak. A Blikk szerint a belső térben egy koponyát és egy combcsontot biztosan találtak. 

Az egyik helybeli szerint a Ford típusú autót régebben Dunakeszin használták. Az üggyel kapcsolatban felmerülő kérdésekre valószínűleg majd az igazságügyi orvoszakértő ad választ. A halál okának tisztázásához azonban a lágyrészekre is szükség lenne - írja a Blikk. Egyelőre pedig az is érdés, hogy egy vagy több ember maradványai voltak a kocsiban.