Időjárás: figyelmeztetést adtak ki az egész országra a viharos szél miatt

vihar időjárás viharos szél figyelmeztetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A viharos szél veszélye miatt szerdára az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Mint kifejtették, nagyobb területen elsősorban az Észak-Dunántúlon, a Duna-Tisza-közén és a Dél-Alföldön kell óránkénti 70–90 kilométeres széllökésekre számítani. 

A Mátrában, a Börzsönyben és a Bakonyban reggel, délelőtt időnként akár óránkénti 90–100 kilométeres is lehet a szél sebessége. A nap második felében fokozatosan egyre ritkábban és kevesebb helyen, többnyire záporokhoz kötődve alakulhat ki viharos széllökés, majd csütörtökre virradóra mindenhol jelentősen veszít erejéből a szél.

Az előrejelzés szerint szerdán átmenetileg több helyen várható eső, zápor, legkésőbb délnyugaton szűnik meg a csapadék, és csökken a felhőzet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 7 és 13 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 15 fok között várható, délelőtt áll be a maximum, ekkor délnyugaton még 16–18 fok is lehet. Délután már országszerte lehűl a levegő.
Csütörtökön szórványosan valószínű eső, zápor. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 6, a maximumhőmérséklet 10 és 17 fok között várható.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.