kimerültség Vastag Csaba Tatár Csilla kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Tatár Csilla 34-ben mesélte el Vastag Csaba, hogy a rengeteg munka miatt túlhajtotta magát, kórházba is kellett vinni.

Vastag Csaba szinte megállás nélkül dolgozik, sokat koncertezik, és a TV2 műsorában is helyt kell állnia. Néha teljesen kimerül, nem sok ideje jut a pihenésre. Amióta többször kórházba került, tudatosan figyel arra, hogy visszafogja magát.

Vastag Csaba a Csak show és más semmiben szerepel a TV2-n Forrás: TV2


„Szoktam néha szünetet tartani, de akkor sem az van, hogy nem csinálok semmit. Idén öt napot voltunk Olaszországban, de ennyi volt. Régen attól féltem, lemaradok valamiről, túl gyorsan változik a zenei környezet. Most már nem ettől tartok, inkább az a baj, hogy annyi befejezetlen vagy elkezdett munkám van, hogy nem nagyon merek odébbállni. (...) Az idő alapvetően visszafogja az embert. Már látni, hogy merrefelé megyek, és mennyi van vissza, ez is tud sürgető lenni. Eddig összesen kétszer vagy háromszor voltam kórházban olyan esetek miatt, hogy nyáron a koncertek alatt kiszáradtam, és ájulásközeli állapotba kerültem”
– mondta Tatár Csillának az énekes.

Radics Gigi zenekara Amerikában szenvedett balesetet: elmarad a novemberi koncerthttp://www.life.hu/sztarok/20181023-radics-gigi-zenekara-amerikaban-szenvedett-balesetet-elmarad-a-novemberi-koncert.htmlRadics Gigi novemberi koncertje elmarad: súlyos balesetet szenvedett a zenekara. TV + Sztárok--Ganxsta Zolee megmutatta szerelmét: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181023-ganxsta-zolee-megmutatta-szerelmet-foto.htmlGyönyörű barátnőjével vacsorázott az 52 éves rapper, Ganxsta Zolee. TV + SztárokSebestyén Ági saját fenekén tálalta a reggelit: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181023-sebestyen-agi-sajat-feneken-talalta-a-reggelit-foto.htmlSebestyén Ági rendhagyó módját választotta az ágyban reggelizésnek. Mutatjuk is!TV + SztárokOrigoChrissy Teigen megint közszemlére tette hatalmas melleit: így jelentkezett be élőben követőinekhttp://www.life.hu/sztarok/20181023-chrissy-teigen-megint-kozszemlere-tette-hatalmas-melleit.htmlChrissy Teigen, John Legend felesége sem megy a szomszédba, ha villantásról van szó. Ezúttal ismét hatalmas melleit tette közszemlére. TV + Sztárok--Zimány Linda elárulta, mikor jöhet a kisbaba: egy rajongójának válaszolthttp://www.life.hu/sztarok/20181023-zimany-linda-elarulta-mikor-johet-a-kisbaba-egy-rajongojanak-valaszolt.htmlZimány Linda jelenleg szingli, legalábbis úgy tudjuk. Egy rajongójának azonban elárulta, mikor szeretne kisbabát. TV + SztárokOrigoÖsszebújós fotót posztolt Körtvélyessy Kinga L.L. Juniorralhttp://www.life.hu/sztarok/20181023-osszebujos-fotot-posztolt-kortvelyessy-kinga-ll-juniorral.htmlÚgy tűnik, L.L. Junior és kedvese, Körtvélyessy Kinga a békülés után boldogabbak, mint valaha. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.