Börtön fenyegetheti Erdei Zsoltot

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
ökölvívás börtön Erdei Zsolt botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eljárás indul amiatt, hogy az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság költségei sokkal többre rúgtak a tervezettnél. Erdei Zsolt nehéz helyzetbe kerülhet, ugyanis elnökként az ő aláírása szerepel minden papíron.

Mint arról már beszámoltunk, hatalmas veszteséggel zárta az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokságot a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. Akkor még az elnök, Erdei Zsolt azt nyilatkozta, nincs nagy baj, már megtalálták a megoldást, most viszont már arról szólnak a hírek, hogy az egykori ökölvívó akár börtönbe is kerülhet, az elnökségi ülésen ugyanis különös dolgokra derült fény.

Zsolt akkor készült ki, amikor kiderült, hogy több elnökségi tag rendőrségi feljelentést akart tenni ellene" – mondta egy bennfentes. – „Tudni kell, hogy az elnök egy négyfős szakértői csapatot bízott meg az ifjúsági világbajnokság megszervezésével. Ám ez a menedzsment túlzott költekezésbe kezdett. A titokzatos négyes megbízási szerződéssel dolgozott, és állítólag ezzel párhuzamosan magánvállalkozói számlákat nyújtott be a rendezési költségek elszámolásáról."

Erdei Zsolt nagy bajba kerülhet Fotó: Csudai Sándor - Origo

A bennfentes információi szerint az elnökségi ülésen részt vett egy könyvvizsgáló, aki szerint hűtlen kezelés, lopás, csalás és összeférhetetlenség bűntett gyanúja is fennáll. Erdei teljesen kikészült, állítólag azt üvöltötte, hogy ő nem tolvaj, és nem lopott el semmit.

A vb-rendezés kapcsán nem volt közbeszerzés, és a költségek végül több száz millió forinttal rúgtak, többre a tervezettnél. Rá kellett jönnünk, túlbecsültük Zsoltot, nem való erre a pozícióra. Nem gondoljuk, hogy szándékosan lopta volna meg a szövetséget, de sajnos nem volt megfelelően körültekintő, kihasználták a naivságát. Viszont ő az elnök, minden az ő aláírásával történt, ha megállapítják a bűncselekményt, nem sok esély van rá, hogy megússza a felelősségre vonást" - árulta el a bennfentes a Borsnak.

Pataki Zitának házassága alatt tetszett meg egy másik férfi: mindent bevallott a férjénekhttp://www.life.hu/sztarok/20181031-pataki-zitanak-hazassaga-alatt-tetszett-meg-egy-masik-ferfi-mindent-bevallott-ferjenek.htmlPataki Zita elárulta, előfordult, hogy házassága évei alatt bizony megtetszett neki valaki. A férje előtt azonban nem titkolta el, mindent elmondott neki. TV + Sztárok--Király Viktort átverték a The Voice készítői: az énekes mesélt a méltatlan helyzetrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181031-kiraly-viktort-atvertek-a-the-voice-keszitoi-az-enekes-meselt-a-meltatlan-helyzetrol.htmlKirály Viktor és családja könyvet adott ki az életükről, amelyből a többi között az is kiderült, hogy csúnyán átverték az énekest az amerikai The Voice című műsorban. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: Puskás Peti elmondta, mit szeret a valóságshow-banhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-valovilag-9-puskas-peti-elmondta-mit-szeret-a-valosagshowban.htmlA ValóVilág 9 egyik műsorvezetője Puskás Peti lesz. De hogy ő mennyire vállalná be a magamutogatást, valamint hogyan készül az RTL egyik legsikeresebb show-műsorának vezetésére, a Life.hu riporterének mondta el. TV + SztárokOrigoPataki Ági modellről is jelentettek a szocializmus idejénhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-pataki-agi-modellrol-is-jelentettek-a-szocializmus-idejen.htmlPornográf tartalmú jelentésekre számítottak azok, akik azzal bíztak meg valakit a szocializmus idején, hogy Pataki Ági manökenről jelentsen. Nem kapták meg a szaftos részleteket. TV + Sztárok--Átvágta egy búvár kezét a Legbátrabb páros forgatásán Rubint Rékahttp://www.life.hu/sztarok/20181030-atvagta-a-buvar-kezet-a-legbatrabb-paros-forgatasan-rubint-reka.htmlÉletveszélyes helyzetet kellett megoldaniuk a Legbátrabb páros versenyzőinek. Sajnos a feladatot nem is sikerült megúszni sérülések nélkül, egy búvár a kórházban kötött ki, miután Rubint Réka véletlenül átvágta a kezét. TV + Sztárok--Önpusztító időszakáról vallott Demi Moorehttp://www.life.hu/sztarok/20181029-onpusztito-idoszakarol-vallott-demi-moore.htmlDemi Moore élete egyik legnehezebb időszakáról vallott: elárulta, hogy a karrierje elején képtelen volt értékelni önmagát. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.